Az Ezüst hold könnyei

[Pettyes]

Amikor meghallom a zajt odaszólok az Atyának és Tömzsipörölynek:
- Készüljetek, jönnek! Végre jön egy kis móka - láthatják rajtam, ahogy élvezettel nyúlok a félreállított palánkért, majd az Atya elé helyezem fedezékként!
- Atyám talán Ön jobban el tud bújni mögötte és ki tudja, esetleg a gyógyító tudására is szükség lehet, szóval Ön talán nagyobb hasznát veszi neki.
Leguggolok Tömzsipöröly mellé és amennyit csak rejt a fedezék annyit próbálok fedezni magamból. Tömzsipöröly láthatja az izzást, amikor feszülten készülök a harcra. Az erek megduzzadnak a bennük egyre élesebben lüktető véráramtól a tekintetem már egy vadászó ragadozó tekintetével hasonul. Ugrásra készen figyelem a hajóorrt, de azért még elnyomok egy mondatot, Tözsipörölyhöz fél mosollyal:
- Aztán el ne vétsd azt a lövést és a végén még engem találj el - a mondat végére már szinte vigyorgok, majd készülök a harcra.
Tömzsipöröly halk morranással válaszol csak, a szemei a folyosón cikáznak.
A folyosó végén páros zsarátnokként villan valami. Halk, dühös sziszegést hallasz. A következő pillanatban Tömzsipöröly első nyílvesszeje sivítva hagyja el a számszeríjat. Nagy csattanással csapódik a folyósó végén lévő ajtóba.
-A fene! Ez átnézett a falon!
Új vessző kerül a fegyvere vájatába és a törpe fél kézzel gesztikulálni kezd.
Mögöttetek hullámozni kezd a levegő és hátrapillantva meglepve látod magad amint hátranézel. Mindhárman ott álltok mögöttetek két lépésre, ugyanolyan fedezék mögött.
-Oldalra is figyeljetek, suttogja Tömzsipöröly.