Mese, mese mátka... :)

[Cece]

Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt most csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt.
Úgy kezdődött a dolog, hogy a paraszt egyszer kint dolgozott napestig a földjén. Mikor bealkonyodott, hazafelé készült, de mint jó gazdához illik, mielőtt elindult, még egyszer körülnézett, rendben van-e minden. Hát ahogy így vizsgálódik, mi nem akad a szemébe? Valami villódzik a szürkületben: nagy halom parázs izzik a szántóföldje közepén. Igen elcsodálkozott, hiszen az előbb még nem volt ott semmi. Odaballagott megnézni, mi az.
Valódi tüzes zsarátnok volt, és egy kis fekete ördög kuporgott a tetején.
– Csak tán nem kincsen kotlasz? – kérdezte a paraszt.
– De bizony azon – felelte az ördög –, mégpedig nagy kincsen! Több abban az arany meg az ezüst, mint amennyit te egész életedben láttál!
– No, akkor jól van – folytatta a paraszt a beszélgetést –, a kincs az én földemben van, tehát az enyém.
– Nem bánom, tiéd lehet – állt rá az ördög –, de csak egy feltétellel: ha két esztendőn át nekem adod annak a felét, ami a földeden terem. Pénzem van dugig, aranyra-ezüstre akár rá se nézzek, de a föld gyümölcseit nagyon megkívántam.
A paraszt gondolkodott egy percig, aztán belement az üzletbe.
– Rendben van – mondta –, de hogy ne legyen vita az osztozkodásnál, egyezzünk meg: ami a föld alatt van, az az enyém, ami meg a föld fölött, az a tiéd.
Az ördögnek tetszett az alku, el is fogadta.
Igen ám, csakhogy az agyafúrt paraszt abban az esztendőben egyebet sem vetett, mint répát! Mikor eljött a szedés ideje, jelentkezett az ördög a részéért.
– Kaszát hozzak, vagy úgy téped puszta kézzel? – kérdezte a paraszt.
– Hogyhogy? – hüledezett az ördög. – A répát?
– Azt nem, csak a levelét! – mondta a paraszt. – Nem emlékszel az egyezségre? Ami fölül van, az a levele, azt mind elviheted.
Nekiállt, s nagy vígan szedegetni kezdte a földből a szép kövér répafejeket.
Az ördög dühösen vakarta az üstökét.
– Most az egyszer te jártál jól – füstölgött –, de jövőre nem ér a kikötésed; jövőre fordítva lesz: ami a föld alatt van, az enyém, ami a föld fölött, a tiéd. Megértetted?
A paraszt vállat vont, sodorított egyet a bajszán, hogy az ördög észre ne vegye valahogy a somolygását, és ráhagyta:
– Nekem úgy is jó, legyen a kedved szerint.
Az ördög morgott valamit, s elinalt. A paraszt meg fölszántotta a földjét, s az egészet bevetette tiszta búzával.
Mikor a gabona beért, nekiállt és mind egy szálig learatta. Épp az utolsó kévét hányta föl a kocsijára, mikor nagy dérrel-dúrral megjelent az ördög.
– Hohó! – kiabálta már messziről. – Hallod-e, hékás, hová viszed azt a búzát?
– Haza, a csűrömbe – mondta a paraszt.
– Hát nekem mit hagytál? – kérdezte az ördög.
– Mindent, ami a föld alatt van – hangzott a felelet.
És az ördög nem talált mást, mint a puszta tarlót. Rettenetesen megdühödött és egy sziklahasadékon át lerucskázott egyenest a pokol fenekére. Így lett a furfangos paraszté a kétesztendei termés is meg a kincs is.