Ma két nagyobb téma lesz, ami a fő tesztelési irány:
Aréna:
Egymás elleni harcok az arénában. Mostanra már talán mindenki fejlesztette a karakterét annyira, hogy egy kicsit különbözzenek egymástól, és ne csak arról szóljon egy harc, hogy minden körben midnenki sebez a másikon 1-et.
Most már be lehet vetni a képességeket is, be lehet vetni a varázslatokat is, és az is számít, hogy ki mit mennyire fejlesztett.
Az arénában meghaláskor nem vesztesz tapasztalati pontot, és nem is nyersz. A harc minden más elene azonban ugyanaz, mintha olyan területen harcolnál, ahol vesztesz, ezért mindenképp tesztelendő. Meghalni meg tudsz ennek ellenére.
Ami tesztelendő: egy egy ellen csata, egy csapat ellen csata, csapat egy ellen csata, csapat csapat ellen csata.
Akár saját karakterekkel, akár mások ellen is lehet próbálkozni.
A csata szövege kimásolható, ha bármi rendellenest tapasztalsz, akkor be tudod ide másolni a szöveget. (Jobbgomb a szövegre, Mindent kijelöl, megint jobbgomb, másolás, ide pedig beillesztés.)
Varázslatok:
A varázslatok varázspont-igénye a ma délelőtti frissítéssel csökkentve lett. Így már az első néhány szinten is lehet használni, egy varázslövedéket például már harmadik szinten megtanulhatsz, és akár a 10 varázsponttal is ellőhetsz belőle legalább kettőt egy csata közben. Később pedig többet is, ahogy egyre több varázspontot szedsz össze.
Az ellenfelekre lődözött varázslatokon túl védheted magadat varázslatok segítségével, gyengítheted az ellenfelet, illetve gyógyíthatod magad, hogy minél tovább kihúzd a harcot.
Csapatba összeállva másokat is segíthetsz, és másokat is gyógyíthatsz, olyanokat is, akik nem tanultak ilyen varázslatot.
Ami itt a teszt, az a varázslatok általános működése, illetve ilyen szinteken, ahol most a karakterek vannak, a használhatóságuk.
Aki szeretné valamelyik karakterét nulláról újrakezdeni, hoyg varázslót faraghasson belőle az új tanulási és szintlépési rendszer szerint, az szóljon. Érdemes egy ilyen teszt is, hogy nulláról varázsló karakter, bár csak varázslóként, ha semmi mást nem csinálsz, nem nagyon fogsz megélni a nagyon alacsony életerő miatt.
Tegnapról maradt:
És ezeken kívül a tegnapról fennamardt 2 téma:
- Térképszétesés: valakinél előfordul-t most ilyesmi?
- Játékos támadása, miközben nem kéne: amikor harcolsz egy szörnnyel, akkor közben megütöd-e néha az ott levő játékos karaktert is? Előfordul-e ez valakinél, és ha igen, akkor hol, mit cisnált, milyen körülményekközött, és meg tudja-e ismételni?