*A vándorruhás lány belép a fogadóba és egyből a pultoshoz lép, hogy rendezze a törött tányér okozta kárt. Hall egy-két halk megjegyzést és kacajt, de érzi, hogy nem tehet semmit, hiszen jogosan csúfolódnak rajta. Úgy dönt, egyelőre az lesz a legbölcsebb, ha nem szól egy szót sem.* "Minden csoda három napig tart. Majdcsak ráunnak" *Gondolja miközben sóhajtva leül egy asztalhoz. Tegnapi 'támadója' is ott ül, de egyelőre nem megy oda hozzá tisztázni az eseményeket.* "Remélem nem nézett tolvajnak." *Gondolja két falat között. Linn jól megnézte a bejövő nőt, azt is, hogy milyen gyorsan pillantott körbe a fogadóban. "Biztosan járt már itt, de nem ismerős" gondolta, és tovább eszegette a gyümölcsöket. Gondolatai azonban hamar elkalandoztak: "Vajon visszatér ma Aine? Jó lenne beszélni vele." De az ajtón nem az elflány lépett be, hanem egy csavargó, aki dülöngélve intett a csaposnak és lerogyott a kijárathoz legközelebbi asztalhoz. Seele elálmosodott a túlságosan csendes fogadóban, ráadásul az előző éjszakát a hegyekben kellett töltenie. Úgy döntött, aznap kényelmesen kialudja magát. Kért a fogadóstól egy kulcsot és felment az emeletre. A szobájába lépve elégedetten állapította meg, hogy végre nyugodtan alhat és kipihenheti magát. "Itt sokkal kényelmesebb, mint a hegyek között." Ez volt az utolsó gondolata elalvás előtt. Mire elfogy Linn teája, el is álmosodik. Elnyom egy apró ásítást, "ideje felmenni és végre ágyban aludni" gondolja fáradtan. Feláll, a poharat és a tálat a pulthoz viszi.*
Köszönöm, jó éjt! *mosolyog a csaposra, majd lassan elindul a széles lépcsőfeljáró felé. Amikor felér, hamar megtalálja a kulcsát. Kinyitja az ajtót és belép a szobába. Meggyújt egy olajlámpást az ágy melletti asztalkán és az ablakhoz lép. Kinéz az éjszakába a hold ma is erős fénnyel árasztja el a környéket. De most nincs szüksége arra, hogy világítson neki.Ezért behúzza a függönyt és levetkőzik. A takaró alá bújva, pillanatok alatt elalszik a puha ágyban. Másnap, már-már késő délután, lassan ébredezik, kicsit még maradna, de az éhség felkelti. Kibújik az ágyból és körülnéz, a függönyön átszűrődik a nap fénye, de a kis olajlámpás is ég még az ágy mellett. Odalép és eloltja, olyan hirtelen aludt el, hogy megfeledkezett róla az este. Út közben a ruháiba botlik, lehajol értük és felveszi a földről. Gyorsan felöltözik, magára teríti a köpenyét és rendbe teszi az ágyat. Magához vesz némi pénzt a tarisznyából és az erszényébe rejti. Bezárja az ajtót miután kilépett a folyósóra és elindul lefelé a széles falépcsőn. Amint leér a fogadó alsó szintjére egy pillanat míg körülnéz, de nem lát ismerőst. A pulthoz megy, köszön a csaposnak ésmosolyogva rendel. Majd a tállal és a pohárral a fal melletti asztalhoz ül és elkezd enni. Amikor Linn jóllakott, kiissza a teáját és vissza viszi a pulthoz a tálat és a poharat.* Szeretném kifizetni a szállást és az eddigi fogyasztásomat. *Mondja a csaposnak, mikor meghallja az összeget kicsit meglepődik, mert az alacsonyabb, mint amire számított. Mosolyogva néz a rákacsintó emberre és kifizeti neki az erszényéből a kért összeget. Azután hátat fordít a pultnak és az asztalok között a kijárathoz megy. Lenyomja a fémkilincset és kilép a nehéz faajtón. A téren nagyon kevesen voltak, a nap már lement, de a hold még nem jött fel. Itt-ott pislákoló fáklyák próbálták megtörni a sötétséget. Linn a fogadóból kilépve most is körülnézett, de csak megszokásból. Nem számított semilyen változásra vagy ismerősre. Szorosra húzta magán a köpenyét és fejére emelte a csuklyát, majd egyáltalán nem sietős léptekkel elindult a kovács műhelye felé. Miközben átvágott a téren, még mindig látható volt a kráter, amit nemrég robbantott az öreg mágus a kockakőbe. Kikerülte azt a részt és a kovácsműhelyhez érve belépett a nyitott ajtón. Odabent kellemes meleg fogadta, izzó fém szagával volt terhes a párás levegő. A törpe széles mosollyal jött elé, félbehagyva a munkát.Szia Linn, miben segíthetek neked? *Kérdezte Dozra a kovácsműhely ajtaján belül. Lágy, mégis jól láthatóan megmozdította kezét, hogy térjen beljebb a nő.* Restellem, hogy még nem néztem be a fogadóba, de rengeteg a dolgom. Jó, hogy meg tudtam venni ezt a házat, és a kovácsműhelyet. Már idejét se tudom, hogy mikor laktam utoljára a saját házamban.*mondta. s kicsit a múltba révedt a tekintete.* De gyere csak beljebb! Te vagy az első vendégem, mióta ide költöztem. Kérsz valamit? *Kérdezte, majd láthatóan kapkodni kezdett, mint aki nem ért a vendéglátáshoz. Levett a bent lévő egyetlen alacsony székről egy kalapácsot, leseperte, majd visszafordult.* Csak söröm van, nem voltam felkészülve látogatókra. A régi lakó hagyott itt tealevelet, esetleg megcsinálhatom, ha gondolod. Vagy ha tudom.* mondta, és nagyot kacagott ezen! Pár pilanat múlva aztán folytatta.* A fenébe! *kapott a fejéhez a törpe.* A kard! * Odarohant az éppen izzított kardhoz, ami már narancssárgán izzott, teljes egészében. Elkapta egy fogóbval, és beledobta a kemence melletti hordóba. A víz nagy sistergéssel csapott ki, meleg gőz terítette be az egész műhelyt.* Ó, a feledékenységem. *Dörmögött Dozra, majd visszafordult Linn felé! Linn meglepődött azon, hogy Dozra vette át az előző kovács helyét.De zavarát leplezve rámosolygott és elfogadta a teát. Közben belekezdett, hogy elmesélje jövetelének okát.* Bocsáss meg, hogy zavarlak, azért jöttem, mert az előző kováccsal egy igen előnyös, kölcsönösen jövedelmező üzletet kötöttünk. Ő csodálatos fegyvereket gyártott, én pedig áldással vagy átokkal emeltem azok értékét. Most is azért kerestem fel, hátha van elkészült fegyvere. Mondd téged érdekelne ez a lehetőség?.* Tiszta tekintetét felemelve a másik arcára, kiváncsian várta a fél-törpe válaszát.* Már hogyne érdekelne! *mondta a törpe, és felragyogott a szeme.* Mint otthon a mesteremnél. Tőle tanultam a kovácsolást, de ő értett a mágiához is többet, nem úgy mint én. Én csak védekezni tudok vele, azt is gyengén. Emphus íja, amit tőlem kapott, az is mágiával van ellátva! *mondta.* Na de ülj csak le, egy pillanat és itt vagyok* ezzel átrohant a házba. Gyorsan visszatért edénnyel, és tealevelekkel megpakolva. A kemence izzó parázsára rakta a vízzel telt edényt, és beleszórta a tealevelet.* Még éppen, hogy elkezdtem a kovácsolást, nincs még kész fegyverem, vagyis ez már kész lenne *mutat a hordóban lévő kardra* de hát ennek már vége. Túlzottan felhevült.* Holnap jön a segédem, aki itt lesz, amikor én nem vagyok, vele megbeszélem, hogy a kész fegyvereket adja oda neked, hogy megbűvölt. *Mondta, s mosolygott közben. Majd odafordult a teához.* Nézzük csak, szerintem már kész. *megfogta az edény fülét, ami megégette, de hősiesen tűrte, és lerakta a padlóra, majd belenyúlt a hordóba, és nagyot sóhajtott.* Nem értek én ehhez. *mondta. Linn nagyon örült, hogy Dozra ilyen szívesen fogadta az ötletet.* Ha nem leszel itt kérlek hagyd meg az inasodnak azt is, hogy milyen áldást vagy átkot tegyek a fegyverre. *Nézte, ahogy szorgoskodik a teával és észre vette azt is, hogy valószínüleg megsérült.* Segítsek? *kérdezte teljesen természetes hangon, egyik kezét kinyújtva a fél-törpe felé.* Ember, és törpe vér van az ereimben, valamilyen szinten tudok gyógyítani, mert ezt tanította velem a mester, de nem eléggé. És a fájdalom jó dolog. Nem szabad rögtön legyűrni. Szembe kell vele nézni. Sosem gyógyítok rögtön, de mivel látom, hogy segíteni akarsz, örömmel fogadom! * mondta, és az égő vörös kezét odanyújtotta a lánynak.* "Nekem nagyon kellene küzdenem, hogy ezt begyógyítsam, persze sikerülne, de elfáradnék benne." *gondolta. Linn a kezébe vette Dozra kezét és halkan dúdolni kezdett, a bőr szemmel láthatóan gyógyulni kezdett, majd hamarosan ismét eredeti színét vette fel. A nő ekkor abbahagyta a dúdolást és elengedte a másik kezét.* Valójában a gyógyításhoz jobban értek, mint az átkokhoz *mondta halkan* az elsőhöz érzékem van, mondhatni képességem, az utóbbi pedig tanult dolog.
|