[Pool]

Kérdezem én, hogy hogy-hogy nem merül fel senkiben sem az igazságosság? Hogy nem jut eszükbe azt mondani azoknak, akik a nagy pénzek elosztásáért felelősek, hogyí: Álljunk már meg! Miért fizessünk a focinak ennyit és miért fizetünk a többieknek az ennyinek a tizedrészét? A foci semmit nem tud felmutatni, míg a többi sport az olimpián jeleskedik. Vagy feljut az A csoportba, vagy legalább kijut a VB-re, EB-re. Vagy legalább klubszinten BL-t vagy akármi mást nyer.

-Hát azért...

mondaná Szalacsi

-mert a focit többen nézik. Teccikérteni?

Ahogy Szalacsi nem volt atomfizikus, és nem értette Fogarasi Árpád ojjektumának létfentartó működését, úgy a mostani és a rendszerváltás óta az összes sportért, sporttámogatásért, sportfinanszírozásért felelős szakember (korábban miniszter, mostanság szakállamtitkár) sem ért a jövőre ható, fejlesztő célzatú sportpolitikáért. Vagy nem áll érdekükben érteni hozzá. (Érdek=Guba, Dohány, Lé) Én csak a magam életem során tapasztaltból indulok ki. Ezek közül az egyik, hogy pénzt azért kapok, amit elvégeztem. De ha kimagaslóan jó vagyok, akkor kapok, utólag extra pénzt. De olyanra még nem volt példa, hogy mikor elvégzem a dolgaimat, éppen annyira, hogy ne nézhessenek a körmömre, akkor én kapjam meg az extra bónuszt a munkahelyen. Ebben a csúnya mesében a munkahely a sportért felelős államtitkárság. A dolgozók között ott van Kézi, Kosár, Póló, Hoki és Foci. Mindegyikből férfi és nő. Mindkét Kézi és Póló nemzetközi szinten képviseli a céget, méghozzá kimagaslóan. Férfi Póló 12 éven át minden negyedik évben a legtöbb bevételt hozta, Kéziék pedig minden négy éves ciklus végén meglepetéseket tudtak okozni. Hoki és Kosár ugyan nem teljesítenek kimagaslóan, de nagyon alacsony fizetésük miatt így is profitál rajtuk a cég. Bezzeg Foci, a főnök kedvence. Semmit nem csinál, azt is rosszul. Régi, elavult módszereken alapul a rutinja, ennek ellenére ő kapja a legnagyobb fizetést. Ő kérem, a szocializmusból itt maradt remeteportás, akit csak úgy lehet kirobbantani, ha ráomlik az épület, a rendszer. És kedves olvasó, hogy miért érdekel ez engem? Miért kéne, hogy érdekeljen téged? És egyáltalán? Miért kéne, hogy érdekelje bármely Magyart? Miért, ha nem azért, mert a sporttámogatás közpénz. Te, én, mindenki más, aki valamilyen formában adót fizet, dobod össze velem és mindenki mással együtt. És nem arra a klisére akarok kitérni, hogy az én általam befizetett adót úgy költsék el, ahogy én akarom, mert tudom, hogy amikor megválasztották őket, akkor a jogot is megkapták visszamenőleg egészen a rendszerváltásig, hogy úgy osszák el, ahogy akarják, ha nem is ahogy a legjobbnak látják, de legeslegalább kapja már az a pénz nagyrészét, aki fel tud mutatni eredményt, ha másmilyet nem, akkor legalább olyat, amire emlékezhetnek a most 25 évesek. Kérdezem én tisztelettel. Hogyan lehetséges, hogy amikor azon nagyszerű csapatok, mint a vízilabda vagy a kézilabda kivívják a részvételt az olimpián, majd az olimpián csodálatosabbnál csodálatosabb eredményt érnek el és HARCOLNAK meg a becsületükért és kapják meg a szurkolóktól a szereteten keresztül a megbecsülést, hogyan lehet, hogy éppen ezek a csapatok nem kapják meg az ország sportvezetőitől az egyedül tőlük kapható tiszteletet, a nagyobb támogatást, a lehetőséget a szélesebb jövőre, azaz önmagát a sikernek a mindenki számára érthető tudomásul vételét. 4 évente olimpia. Kézi és Póló ott vannak. Foci pihen egész nyáron, nyalogatja a sebeit, mert valaki agyonverte. Kézi és Póló sikert sikerre halmoznak, a szurkolók őrjöngenek. De ahogy vége van, és hazajönnek, a főnökök megveregetik a vállukat, odadobnak egy kis alamizsnát, hogy nesze, jók voltatok, majd nyitnak egy újabb Fociakadémiát valahol anyámkínnnyán. Majd elkezdődik az enbéegy és már el is van felejtődve az olimpia. Sőt. Nemcsakhogy amikor elkezdődik, hanem még vége sem volt, amikor nekünk már enbéegyet kellett nézni. Volt bennem erős hullámzás, mikor 2 adó közt váltogattam. Olimpia-Enbéegy-Olimpia-Enbéegy. Ez az asztronauta kiképzés bazze, nem a 10G-s centrifuga. És a vicc az egészben, hogy míg néztem őket, tudtam, hogy a foci örökké élni fog, mert ezt akarják lenyomni a torkunkon, de a kézilabda és a többi sport csak 4 évente fog szem elé kerülni, mert csak akkor lesz érdeke az érdekelteknek, hogy dicsőítsék őket.

Szokták mondani, az élet igazságtalan. Pedig nem az élet, hanem a hatalom az. Sőt, nem egyszerűen a hatalom, hanem a hatalom hülyék kezében. Minden évben véresre kell sírnunk egy százas papírzsebkendőt amikor a Magyar Labdarúgó Válogatott megint nem harcolja ki magát se VB-re, se EB-re. Minden nyáron a 10 körmünket le kell rágnunk amiatt, hogy hova igazol Halmosi vagy Torghelle, aztán döbbenve szembesülni vele, hogy az NB1-be. Végig kell néznünk, ahogy a színi előadások között az a 10-14 edző körforgásban irányítja az összes csapatot. Ez a családias kör, nem az Arany János féle. Időközönként végig kell néznünk megint egy tervet egy új, modern stadionról, amiből vagy nem lesz semmi, vagy ha lesz, akkor meg minek. Az egész a semmiért megy. A semmiért, mert nem látom, hogy azok a focisták egy szemernyit is értünk játszanának. Játszanak ők prémiumért, egyéni sikerekért vagy azért mert az ázsiai fogadómaffia azt mondta. De sosem azért játszanak, hogy én azt érezzem, hogy értem küzdenek. Hogy én boldog legyek. Míg a pólósok, a kézisek és a jégkorongosok, de biztos valamennyire a kosarasok is, ha kimennek a pályára, akkor tudják, érzik, hogy ha egy picit is csak magukért küzdenének, akkor már veszítettek volna, mert pénzt, sikert, csillogást bármikor szerezhet magának az ember egy kis álhírnévvel. De szeretetet, megbecsülést és legfőképp tiszteletet, ami történelmi magasságokba emel, azt csak szívvel lehet. A szív pedig nincs ott a focipályán. De ott volt idén az olimpián, de kár, hogy csak 4 év múlva lesz ott megint, addig pedig mi az időnket az ország pedig a pénzét a focira fogja költeni.