*Dozra megcsodálta a kezét, forgatta maga előtt, és csodálkozott* Te egy tehetség vagy, az már biztos! Nekem ez bőven 5 percig is eltartott volna, nem beszélve arról, hogy el is fáradok közben. De hát harcos vagyok én inkább. Anyám, aki ember volt, paplovagot szeretett volna belőlem, de tudta, hogy olyan úgysem lehetek, mert nagyon sokan megvetnek a félvérségem miatt. De azért hivatott tanárt, és a gyógyítást, és a védő mágiák nagy részét sikerül alapvető szinten elsajátítani. De támadni nem tudok vele, viszont ez velem van *bökött a bárdja felé* és jobb mint bármely varázslat.
*Lassan megfogta az edény fülét. Az már nem volt tüzes. Egy korsóba öntött teát, és Linn kezébe adta. Majd a hordójából csapolt magának egy korsó sört, és leült a lánnyal szembe a földre.* Jó pihenni kicsit, egész nap dolgoztam. Papillionnal mi van? Dúl még a románc? *kacsintott a lány felé egyet. Linn hallgatta Dozrát, ahogy a a gyermekkoráról mesél és mosolyogva nézte, ahogy büszkén a fegyveréről beszélt.* Az én gyermekkorom a templomban telt, ahol az eddigi életem legnagyobb részét töltöttem. Nem voltak játékok vagy játszótársak, csak a tanulás.*mondta kissé szomorúan. Mikor megkapta a teát, egy mosollyal köszönte meg és lassan fújni kezdte, hogy minél előbb megkóstolhassa. Dozra kérdésére, elpirult, nem is kicsit. Válasza rövid volt.*
Nem tudom mi van most Phapillionnal, ismered: hol eltűnik, hol feltűnik!* de nem kívánt erről tovább beszélni. Kiitta a teát és visszaadta a csészét Dozrának.* Köszönöm a szíveslátást, de most már megyek. Majd később benézek, hogy van-e készen fegyver. *Mondta mosolyogva, majd felállt és az ajtóhoz lépett.* Nekem sem volt játszótársam. Az emberek gyűlöltek, a törpék megvetettek. Ez az első hely az életemben, ahol végre barátokra találtam. *Mondta, majd felállt lassan, és az ajtóig kísérte a lányt.* Jó éjt! *Mondta neki.* Köszönöm a gyógyítást, és a lehetőséget a fegyvereim jobbá tételéhez. *Remélem, hogy sok hasznunk lesz belőle.*Mosolyodott el a törpe.* Jó éjt barátom! *búcsúzott Linn és kilépett a térre. Az éjszaka teljesen leszállt, a telihold beragyogta a környéket. A benti meleg után metsző volt a kinti hideg. Összehúzta magán a köpenyét és sietős léptekkel indult a fogadó felé. Eközben belép a fogadóba egy fekete ruhás alak, akinek hatalmas kard van a hátán és igencsak sápadt. A fogadóhoz lép és rendel majd odaül az egyik asztalhoz és a semmibe meredve gondolkozni kezd. "Beszélnem kéne azzal az alakkal aki tegnap majdnem megtámadtam" gondolja,de nem különösebben érdekli a dolog. Eközben, Seele az egész napot a szobában töltötte, végiggondolta helyzetét és úgy döntött, hogy egyelőre a városban marad. "Nem menekülhetek el állandóan!" Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt belépett a fogadó helységébe. A lány határozott léptekkel ment le a lépcsőn. Már az ajtóból észrevette tegnapi 'támadóját', de úgy döntött, egyelőre figyelmen kívül hagyja. Elvégre a másik követett el hibát, neki tiszta a lelkiismerete. Kért egy kis innivalót és leült egy asztalhoz. Dragga is felébredt. Lassan kikelt az ágyból. Egy fehér rödvid újjú inget vett fel, nyakában egy pillanatra megvillant egy medalion, melyen egy kard és pajzs szimbólum volt kivehető. Barna bőr nadrágot húzott és magasszűrú csizmát amik szárába egy egy tőrt csúsztatott, majd miután végzett kilépett az ajtón amit maga után bezárt és lement a fogadóba. Dragga leérve a fogadóba szétnézett. Egy nőt és egy férfit látott akiket eddig még nem. Bár mintha nőt látta volna, de nem tudjaa hova tenni, hogy hol és mikor."Lehet keverem vkivel"gondolta magában, majd odament a fogadóshóz ételt és egy kancsó hideg vizet kért, majd egy üres félreeső asztalhoz ment, ahol megvárta a vacsoráját és lassan falatozni kezdett. Miután befejezte a vacsoráját, felállt és felment a szobájába. Felfele menet kedélyesen odabiccentett a fogadósnak, köszönés gyanánt. Selle eközben magában merengett. "Ideje pontosabban felderítenem a környéket. Megvizsgálom a közelebbi barlangokat, hátha valami érdekesre bukkanok." Mikor Linn belépett, már alig voltak páran a fogadóban. Végig ment az asztalok között, de nem állt meg a pultnál. Mosolyogva jóéjt kívánt a szemmel láthatóan most is elfoglalt csaposnak és a széles falépcsőn elindult a szobájához vezető folyosóra. Linn megállt a szobája előtt, megkereste a kulcsát és miután kinyitotta az ajtót belépett. Meggyújtotta a kis olajlámpást az ágy mellett és visszazárta az ajtót. A vastag és nehéz függöny még mindig az ablak elé volt húzva, nem engedte be a telihold fényét. Szokás szerint a székre tette a köpenyét és most mellé rakta a ruháit is. Miután bebújt a takaró alá, eloltotta a kis lámpást. Visszafeküdt a puha párnára, de egy darabig még nem tudott elaludni, csak nézte a vaksötétet. Gondolatai körbe körbe jártak, míg végül az álom legyőzte. A téren eközben apró szikrák pattantak,majd vakító fényesség kíséretében alakot öltött a mágus. Phapillion a késői óra ellenére friss volt és erővel teli,szeme szinte szikrázott a felhasználatlan energiától. A tér közepén a szökőkút halkan csobogott,más hang nem hallatszott. Kihalt volt minden. A férfi sétált pár percig,aztán leült. Percek múltán türelmetlenül felpattant,majd megint vakító fényességet láttatva elteleportált. Dozra lép ki a kovácsműhelyből, oldalára felcsatolva a csatabárdja, és a kardja, viszont nincs rajta a láncing. Hosszú haja befonva lóg a hátán, rövid, vörös szakálla borzos. Fáradtan lépked, látszik rajta, hogy végigdolgozta a napot. Lassan átér a tér túloldalára, a fogadó bejáratához. Megáll előtte, kicsit megigazítja a ruháját, és a szakállát, majd lendületesen benyit. Kinyílt a nehéz faajtó, és belépett rajta a kovács. Messziről látszott rajta, hogy fél-törpe.* Üdv! *mondta a csapos felé, mikor körbenézett, és senkit sem látott. Lassan odalépkedett a pulthoz, és kért egy tál sült húst.* Hát, főzni még mindig nem tudok. *mondta mosolyogva, s lassan beszédbe elegyedett a csapossal, már nem mint idegen, hanem mint szomszéd. Dozra miután befejezte az evést hazament és lefeküdt aludni.*
|