Thread: Bia 25
View Single Post
  #1  
Old 03-11-2008, 14:26
Ati Ati is offline
Administrator
 
Join Date: Jan 2006
Posts: 25,197
Activity: 5%
Longevity: 100%
Default Bia 25

A könnyed szombati túra után egy könnyed vasárnapi túra. :) Mára is esőt mondtak, de gyönyörű napsütésben volt részünk egész idő alatt.

Tavaly ez a túra nekem nagyon megtetszett, mert olyan helyeken megy, ami számomra más túrákból még nem ismerős, és eltévedni sem igazán lehet, mert végig egy turistajelzésen halad az útvonal, és ezt még szalagozás is segíti. A szöveges leírás ennek megfelelően igen rövid az itinerben: "A túra útvonala végig a piros sáv jelzésen halad!", és ennyi. De ennyi elég is. :) Idén színes térképvázlatot is kaptunk, úgyhogy annak ellenére, hogy tavaly ezt már egy profi szervezésű túrának tartottam, sikerült még azt is felülmúlni. :)

Most is elsők között indultunk, ami nem is volt rossz, mert a tavalyi parkolóhelyet néhány árok ásásával megszüntették, a későn érkezők nem tudom, hogy hol tudtak autóval megállni.

Bemelegítésként egy meredek emelkedő, ami idén nem is volt olyan vészes, mint tavaly. Mennyivel jobb, ha az ember már tudja, hogy mire számíthat. :)

Sóskúton feltankoltak minket müzlivel, csokival, üdítővel, innen sokáig lejtő és sík terep következett, úgyhogy békésen lehetett lakmározni. :)

A Nyakas-kő és környéke idén is lenyűgözött. Az emléklapon is ez a sziklarész szerepel. AKi nem járt még erre, annak mindenképp érdemes ide eljönni. Nem feltétlenül túra keretén belül, csak úgy egy kis piknikre is ideális. Csodás kilátás nyílik fentről a városra.

Továbbra is nagyon tetszetek az előjelzések, nem sokkal a pontok előtt már jelzik, hogy hamarosan ellenőrzőpont, mindenki készítse az igazolófüzetét.

Nagyon jó kis túra volt ez, köszönjük a szervezést! :)

Képek:





















Térkép:



3D térkép:



Szinttérkép:



Idei stat: 306,1 km + 24,7 = 330,8 km
__________________
Hódító * Queosia
Reply With Quote
Sponsored Links