[aúú]

-Mondhatjuk.
Azzal rájuk mosolygok.
A kapitány elégedetten néz szét a romos fedélzeten és a kiszabadult emberek és elfek csoportjain.
-Meg kell hagyni értékes "árut" szállított. Hisz egy nemzedékeken át gyötörhető elfért vagyonokat fizetnek a toroniak. De akkor sem eleget ahhoz, hogy annyi mindent szerezzen mint amivel egy-egy ilyen útjáról visza szokott térni. Az embereim átnézik a hajót, de eddig nem találtak semmi érdekeset.
Ahogy körbenézel még mindig sajog benned az érzés, hogy valami fontosat látsz. A szemed sorraveszi a látványt. Halottak, szakadt kötelek, szilánkosra tört deszkák, elejtett fegyverek, vér mindenütt ... deszkák. Törött deszkák. A hajó törött deszkái. A palánkok a fedélzet, a felépítmény deszkái. A mocskos felszín alól a örött fa ismerős színe. A szíved is belesajdul mikor a tudatodig elér a látvány. Hazád ezredéves fáinak szíve kiált reménytelenül elhullott társai után. a festék, a kosz és zsír alól az uschaya fa lágy színe villan ki. Az életadó fá, a szent fáé. Aminek más idegen, istentagadó népek fele súlya aranyban adják minimum az árát.