[aúú]

Átmegyek én is a másik hajóra és ékes elf nyelven megpróbálom túlüvölteni a zajokat és magam köré gyűjteni az elfeket. Ezután Megpróbálom őket irányítva segíteni a matrózokat a harcban, a mágiámat is használva.
Féltucatnyian gyűlnek köréd pár pillanaton belül véresen, sebzetten, de tűzben égő szemmel. Rekedt hangjukon mondanak köszönetet aztán fegyvert ragadva a láncbarátok sorait kezdik ritkítani.
Ahogy harcolnak hamar felméred őket. Akad köztük harcos és erdőjáró, de az egyik valószínüleg íjkészítő mester (még elftől is szokatlan ügyességgel lővöldöz az idegen fegyverrel, pedig láthatóan ereje végén jár) és van köztük egyszerű gyermek is aki még nem lépked régóta a világ fái alatt. Újabb és újabb emberek és elfek szabadulnak ki a hajó gyomrából. az elfek közt kurta kiáltásokkal terjednek a parancsaid és példásan összehangolt mágikus-fegyveres támadásokkal örlitek fel a láncbarátok utolsó csoportjait is.
A harc bő fertályórán át tombolt a trammon fedélzetén és elültével a boldog kiáltások és a sebesültek-haldoklók üvöltéseinek hangja veszi át az acélcsengés helyét.
Illemath fürgén lépdel testtől-testig nyomágan a hajó sebkötéshez értő embereivel, hol áldást oszt, hol - élő, súlyos sérült láncbarát esetén - gyors halált. Feléd biccent, majd elmerül teendői közt.
A kapitány vérmocskosan, kicsorbult pengét szorongatva gázol oda hozzád és kérdőn az elfek guggoló csoportjaira pillant:
-Hitsorosaid?