[Pettyes]

Úgy teszek, ahogy a nagyúr kér, nem akarom felboszantani. Gyakorlok, fegyverrel és elmével egyaránt. A szem érzékszerv nélküli helyzet felismerést, tájékozódást is gyakorlom. Segítek a nagyúrnak, ha kéri. Az étel felhozatalakor a rendelés idejéig lent töltöm az ivóban az időt. Körbenézek, de igywekszem nem feltűnően csinálni, "vadász" vagy inkább határőr ösztöneimben bízva próbálom kiszűrni azokat, akik esetleg veszélyesek lehetnek, akik esetleg nem úgy néznek, ahogy az átlag, vagyis esetleg felismerést keltek bennük. Ha van címerük esetleg a ruhán, fegyveren, megpróbálom felismerni bennük a múltkori nemesi ház címerét. Hasonló cselekedeteket csinálok, de csak addig, amíg az étel el nem készül. Ha semmi különös nincs, akkor nyugodtan térek vissza az étellel a nagyúrhoz.

A gyakorlással jól haladsz. Hamar rájösz, hogy elsötétített helyeken is úgy látsz, mint nappali fényben. A csukott szemmel való gyakorlás is elég jól megy.
Lent a fogadó étkező helyiségében nem látsz egyetlen gyanús alakot sem. A vendégek közül csak páran néznek meg, de ők sem foglalkoznak veled sokáig.


Éjközépkor, mikor útra kelünk nem szólok semmit, csak követem őket. Nem figyelem, hogy mit babrálnak, úgy vélem ha akarják, akkor úgyis képesek elrejteni előlem, amit csinálnak. Bent a szentélyben érdeklődéssel figyelem a többi embert, illetve azt, amikor a nagyúrék csatlakoznak.
Először próbálom megfejteni mit mormolhatnak, bár hamar leesik, hogy valami ima lehet. Először kicsit feszéjezve érzem magam és egy kicsit nem odaillőnek. Ezután kicsit távolabb az oltártól, valahol a nagyúrék mögött pár lépéssel én is meditációs helyzetbe helyezem magam és próbálom ugyan azt a mormolást végezni, amit ők, bár közel sem vagyok biztos abban, hogy megfelelően csinálom, így az elején halkan, magamban próbálom egyeztetni a "szöveget", illetve a hangokat, amit mormognak, majd mikor úgy érzem, hogy egy picit hasonlít, akkor próbálok olyan hangerőre emelkedni, mint ők.

A feszéjezettség érzése hamar elszáll, olyan érzésed van, mintha egy hazai szent helyen lennél, egyáltalán nem érzed úgy, hogy nem itt lenne a helyed.
Az ima szövegét nem érted, és elég idegenül csengenek a hangok (annak ellenére, hogy a nagyúrat hallottad már valami hasonló nyelven beszélni), de mintha legbelül éreznéd miről szólnak a sorok. Csatlakozol az imádkozókhoz, és igyekszel magadban formálni a szavakat, aztán ahogy elkezdesz a hallott szövegre koncentrálni egyfajta áhitat ragad rád a többiekről, és rájösz, hogy nem a szavak ismétlése a lényeg, hanem hogy átérezd az imát. Innentől már nem is törekedsz arra, hogy a többiekkel mormolj. Ahogy belemerülsz az imádkozásba elveszted az időérzéked.
Valamennyi idő után a többiek befejezik a mormolást, és lassan te is feleszmélsz. Miután felegyenesednek, a padokkal berendezett szomszédos szobába mennek. Követed őket. A szobába érve most először van érkezésed szemügyre venni őket. A már ismert papon kívül még két másik szürkecsuhás alakot látsz, mindketten fiatal nők, az egyik kimondottan szemrevaló, a másik átlagos küllemű. Rajtuk, és a nagyúron meg a vendégén kívül, még négy sötétruhás férfi van jelen. A ruhájuk nagyon hasonlít, és az alkatuk is, a hajukat is ugyan úgy hátrafogva hordják, a fegyvereik is egyformák: egy-egy keresztvasnélküli hosszú és rövid penge. Ha az arcuk nem különbözne, vagy hátulról néznéd őket nem tudnád megkülönböztetni melyik-melyik.
A nagyúr sorba röviden elbeszélget mindenkivel. Ahogy megfigyeled elég szertartásosnak tűnik a dolog, és úgy sejted valami hivatalos dolog lehet a háttérben.
Észreveszed, hogy sokan csodálkozva, és leplezni igyekezett értetlenséggel pillantanak feléd.
Mit teszel, míg a nagyúr beszélget?