Látom, ma igen aktívak voltatok. Én sem szeretnék lemaradni, és ha már Valentin-nap, akkor egy szerelmes mesét kaptok
Az elátkozott királyfi és a hűséges királylány
ÓEGYIPTOMI MESE
Valamikor réges-régen történt. Bölcs és igazságos király uralkodott Egyiptomban, virult az ország, békességben élt a nép. A király mégsem volt boldog, éjjel-nappal egyetlen fia életéért reszketett: mi lesz a szívének kedves gyermekkel, mi sorsra jut birodalma, ha beteljesedik a Hathorok jóslata?
Mikor ugyanis a király egyetlen fia megszületett, bölcsőjét körülállta a hét Hathor, s komor jóslatot mondottak:
- Ifjúsága virágában fog elpusztulni; krokodilus, kígyó vagy kutya okozza majd halálát.
A király a szörnyű jóslat hallatára megparancsolta, hogy egy meredek, magas hegy tetején építsenek erős kőházat, olyan erős kapuval, olyan szűk ablakokkal, melyeken sem ember, sem állat be nem juthat a házba.
Fölépült a komor kőház, hallgatag szolgák között itt nőtt erős, szép ifjúvá a királyfi. A Hathorok jóslatáról soha senki sem beszélt neki; a király megtiltotta a szolgáknak is, a testőröknek is, hogy fiát a jóslattal szomorítsák.
Az ifjú a komor ház keskeny ablaka előtt állva sokszor nézte sóvárogva a messzeségbe vezető utakat s az utakon szabadon jövő-menő embereket. Ablakából egyszer megpillantott egy gyermeket, aki kölyökkutyával játszadozott a porban. Megkérdezte egyik testőrét, miféle állattal játszik az a gyermek.
- Egy kis agár az, felséges királyfi - válaszolt a testőr.
- Hozzatok nekem egy agarat! - parancsolta a királyfi.
- Nem tehetjük, felséges uram - mondta reszketve a testőr, s mikor a királyfi másodszor is ráparancsolt, megszegve a király tilalmát, elmondotta a királyfinak a Hathorok jóslatát.
A királyfit azonban sem szép szó, sem fenyegető jóslat nem győzte meg, s a szolgáknak teljesíteniök kellett a parancsot: elhozták az agárkölyköt fel a hegytetőre, a komor házba. A királyfi nagyon megszerette a játékos kedvű kis állatot, maga etette, maga itatta, s a kutya egy pillanatra sem mozdult volna gazdája mellől.
Telt-múlt az idő, s a királyfi egyre gyakrabban időzött a komor ház keskeny ablaka előtt, nézte az utakat, a tenger kéklő vizét, s szíve majd megszakadt. Úgy érezte, hogy hívogatják az utak, hívogatják a tengert fodrozó szellők, s ő nem mehet, a Hathorok jóslata arra kárhoztatta, hogy egész életét bezárkózva, falak között töltse.
Egyszer aztán elmondotta szíve nagy bánatát a királynak, s könyörögve kérte, engedje meg, hogy elhagyja a komor házat, s hogy egyszer, csak egyetlenegyszer hajóra szállhasson, világot láthasson.
A király engedett fia könyörgésének, s nehéz szívvel, de megengedte, hogy fia jól felfegyverkezve hajóra szálljon. A királyfi a hajóra is magával vitte kedves agarát.
Jó szél duzzasztotta a vitorlákat, s a hajó hamarosan kikötött keleten. A királyfi partra szállt, csak fegyvereit és kutyáját vitte magával, szolgáinak meghagyta, hogy térjenek vissza Egyiptomba, jómaga meg vándorútra kelt.
Vándorlása közben Mezopotámia királyának birodalmába került. A király éppen egyetlen leányát készült férjhez adni, s ezért Mezopotámiába hívatta a szíriai birodalmak hét fejedelmének hét fiát. A szíriai hercegek az egyiptomi királyfival egy napon érkeztek Mezopotámiába. Barátságos szóval üdvözölték a királyfit, aki azt mondotta a hercegeknek, hogy egyiptomi lovas katona fia ő, s atyja haragja elől menekül. Mezopotámia királyának harsonásai kihirdették a lánykérőbe jött hercegek és fejedelmek előtt, hogy az nyeri el a királylány kezét, aki eléri a hetvenölnyi magas, hetvenablakos vár legmagasabb ablakát, s megkocogtatja azt. E mögött az ablak mögött várta a királylány a kérőit.
A szíriai hercegek az egyiptomi ifjúval együtt indultak a hetvenablakos vár felé, ahol már sok más herceg, hatalmas fejedelem leste sóvár szemmel a legmagasabb ablakot. Az ablak mögül a királylány figyelte a kérőket, de szíve csak akkor dobbant meg, amikor meglátta a hét szíriai herceggel közeledő egyiptomi fiút. Az ifjú is meglátta a lányt, első látásra megszerette; ő is nekirugaszkodott a vár meredek falának, s neki sikerült az, amivel az összegyülekezett kérők, a szíriai hercegek is hiába próbálkoztak: megkocogtatta a hetvenablakos vár legmagasabb ablakát.
Mezopotámia fejedelme el akarta űzni az ifjút, mondván, hogy egyetlen leányát csak fejedelmi sarjhoz adja feleségül. A királylány azonban apja lába elé borult, úgy kérte, hogy adja őt feleségül az egyiptomi ifjúhoz, mert csak őt szereti, férjéül senki mást el nem fogadhat. Mezopotámia királya végül is meghallgatta leánya könyörgését, feleségül adta az egyiptomi ifjúhoz, s nekiajándékozta minden javainak felét is.
A királyfi még feleségének sem árulta el igazi kilétét, csak annyit mondott magáról, hogy bölcsőjénél megjelentek a Hathorok, és megjövendölték, hogy élete virágában fog elpusztulni, s halálának oka kígyó, krokodil vagy kutya lesz. A királylány sírva kérte férjét, hogy öljék meg az agárkutyát, hiszen az is a végzet hordozója lehet. A királyfi azonban ragaszkodott a kedves állathoz, semmiképpen sem akart megválni tőle. Mezopotámia királyának lánya ettől kezdve nem mozdult el férje mellől, nappal árnyként követte, éjszaka meg ébren leste az álmát.
Volt a királylánynak egy hűséges szolgája, egy hatalmas, nagy erejű óriás, aki messze földről került Mezopotámiába, a király udvarához. Ezt a hűséges óriást bízta meg a királylány azzal, hogy éjjel-nappal őrt álljon a tó partján, melyben a krokodilus tanyázott. Meghagyta neki, a szörnyeteget egy pillanatra se engedje ki a tó partjára, nehogy beteljesíthesse a Hathorok jóslatát. A hűséges óriás éjjel-nappal vigyázta a tavat, s hatalmas gerendával fenyegette a krokodilust, ha az kidugta fejét a vízből.
Egy éjszaka, mikor a királyfi mélyen aludt, felesége kígyósziszegésre lett figyelmes. Felugrott nyoszolyájáról, lándzsát ragadott, s beledöfte az alattomosan közelítő kígyóba. Férje fölébredt mély álmából, a királylány pedig a kígyó tetemére mutatva így szólt:
- Lásd, édes férjem, a jó sors kezünkre adta a végzet egyik hordozóját! Hűségesen virrasztottam álmod felett, elpusztítottam a kígyót.
A királyfi másnap sétálni ment a kutyájával. A krokodilus őrizetével megbízott óriás az állandó őrködésbe belefáradva éppen akkor elaludt. A szörnyeteg előbújt a tó mélyéből, a királyfi elé kúszott, s így szólt hozzá:
- A végzeted vagyok, bármit cselekszel, utad hozzám vezet, sorsodat el nem kerülheted. De megkegyelmezek neked, ha megölöd az alvó óriást.
- Hogyan ölhetném meg azt, aki feleségemet hűségesen szolgálja, s életem felett őrködik már hány meg hány napkelte, napnyugta óta! Hogyan is lehetnék ily hálátlan?
- Én pedig nem mozdulok mellőled - mondotta a krokodilus -, s mire a nap lenyugszik, a halál fia vagy. Estig gondolkozhatsz, ha megölöd az óriást, szabadon engedlek.
A királyfi agara szűkölve rohant vissza úrnőjéhez, megragadta ruháját, s könyörögve nézett hol reá, hol a kapura.
A mezopotámiai királylány megértette a néma könyörgést, felragadta a lándzsát, mellyel a kígyót megölte, s a kutyával együtt a tó partjára sietett.
A nap már éppen lenyugvóban volt, a krokodilus utoljára követelte a királyfitól, hogy ölje meg az alvó óriást, s minthogy a királyfi ismét nemet mondott, a szörnyeteg kitátotta torkát, hogy lenyelje. Ekkor ért oda a királylány, s a kígyóölő lándzsáját a krokodilus torkába döfte. A szörnyeteg üvöltésére felébredt az alvó óriás, és hatalmas dorongjával halálra sújtotta a vergődő krokodilust.
- Látod, édes férjem, a jó sors kezünkre adta a végzet második hordozóját. Kérve kérlek, öljük meg a kutyát, hogy ne teljesedhessék be a Hathorok jövendölése.
- Nem válok meg a kutyámtól, melyet felneveltem, s mely téged megmentésemre idehozott. Bármit tegyek is, utam úgyis végzetem felé vezet, hiába is ölném meg hűséges kutyámat.
Napok jöttek, napok mentek, a királyfi boldogan élt szép feleségével. Egy napon vadászatra indultak, s magukkal vitték az óriást és az ifjú kedves agarát.
Míg ők a vadont járták, a hét szíriai herceg megtámadta Mezopotámiát: s hogy bosszút álljanak a rajtuk esett sértésért, elhatározták, hogy harci szekereik sokaságával megsemmisítik a mezopotámiai hadakat, foglyul ejtik s szolgaságba vetik a mezopotámiai királyt és a leányát, az egyiptomi ifjút pedig megölik.
Harci szekereikkel be is kerítették a király hadait, elfogták a királyt, s haragos szóval kérdezték:
- Hol van leányod, és hol az egyiptomi ifjú, akit gyalázatunkra férjéül választottál?
- Vadászni mentek, nem tudom, hol-merre járnak - válaszolt a király.
A szíriai hercegek ekkor tanácsot tartottak, s elhatározták, hogy négy csapatra osztják fel hadaikat: az egyik csapat délre, a második északra, a harmadik keletre, a negyedik nyugatra indul, így biztosan rátalálnak a mezopotámiai királylányra és az egyiptomi ifjúra.