Csak halk morranással veszek tudomást Alysium szabadkozásáról. Mikor kint van az utolsó tű is amit látok Hyas-ra bízom, hogy próbálja megállapítani mennyire súlyos az elf sebe és odalépek "batyustúl" Farkas-hoz. Megbecsülöm nagyjából elég hosszú-e a kötél, hogy a gladiátor be tudja dobni a második sor kőlapra anélkül, hogy belőle is sündisznó lenne. Ha igen akkor a kötél végét a kezébe nyomom:
Próbáldd meg sorban az összes lapot eltalálni a második sorban. Stancil te nézdd a jobb oldali falat, hogy a tűk, ha jönnek akkor mindkét lapsornál, vagy csak a másodiknál vagy csak az elsőnél. Én nézem a bal oldalt.
Gren: a tűk eddig is a fal teljes szélességében (kivéve a különálló részt, amin álltok) és magasságában jöttek
azzal tisztában vagy, ha a második sorig sikerül is eldobni a batyut, a harmadikig már biztosan nem sikerül
a dobásnál nem az a baj, hogy a Farkas be tudja-e dobni, mert be tudja, sőt te is, de célozni nem nagyon fogtok tudni vele, előfordulhat, hogy a batyu két lap közé esik
Hyas megvizsgálja Alysiumot.
- Nem vagyok sem felcser sem pap, de szerintem túléli, legalább is a tűszúrásokat, a méreg az egy más kérdés. Minden esetre nem ártana, ellátni a sebeket, és minél hamarabb paphoz vinni.
Aztán előkotor az egyik zsákból egy gyolcs darabot, meg valami kencét, és elkezdi bedörzsölni Alysium sebeit.
Alysium: ez nem valami jó érzés, és a kenőcs illata se jó, de mikor végez a művelettel, érzed, hogy a bőröd már nem zsibbad annyira, és mintha a fájdalom is csökkent volna valamennyit, de azért korán sem vagy jól, sőt rosszul vagy, csak nem anyira, mint ez előtt.
Last edited by Chris; 01-19-2007 at 11:26..
|