Az induláskor nem igen figyelek az útra, meg sem próbálom jegyezni, inkább a többieket fürkészem. A szép kertekben rácsodálkozom mindenre ami tetszik, talán kicsit el is bambulok néha. Teszem amit mondanak, egyenlőre még reménykedem, hogy lesz itt nekünk is mulatság.
Mikor egyedül hagynak a pincében, kezd feltámadni bennem a gyanú, hogy nem szokványos vendéglátás ez itten, de egyenlőre kivárok.
Nem tartom jó ötletnek ennek ellenére sem a teremből való kijutást, de ennek nem adok hangot. Teszem amit Gren mond.
Mikor el akarják kérni a fegyvereket, látszik az arcomon, hogy ezt már tényleg nem tartom végkép jó ötletnek, de végül kötélnek állok. Nagyon fenyegetően nézek akinek adom a fegyvereket, amolyan "ha egy is hiányozni fog, ketté téplek" nézéssel.
Hyas továbbra sem élvezi a bizalmamat, bár nem mondom ki, értő szemek láthatják reakcióimból. Próbálok a nagyúr mellet lenni mindig, vigyázni az egész családra. A csapdák utáni szimatot Grenre és Alysiumra hagyom.
A furcsa csapdákkal tömött terem miatt egyre mélyülnek a ráncaim, arcomon a kétségbeesés és a düh váltakozik. Szemem akár a kitörni készülő vadállaté...
|