egyszer volt, hol nem volt egy nagyon sz*rul kezdődő számtechóra, még az elején. be kellett volna jelentkezni, de nem ment.
szépen lassan síkideg lettem, akkor már ott volt a tanár is, és én iszonyatosan koncentrálva, félig kidugott nyelvvel, e g y e n k é n t, l a s s a n ütögettem be a betűket, amikor épp nem használtam őket, ujjaimat gondosan eltartottam a billentyűzettől.
és nem és nem.
aztán végre a tanárnak leesett, alul van egy rész, a kiszolgáló, amihez soha nem kell nyúlni, eleve be van írva mindig. BSRG szokott lenni, de most vmiért más volt. óra közepe táján végre beléptem.
akkor regeltem honfoglalón. természetesen minden név foglalt volt, bármi normális az eszembe jutott. aztán már csak próbálkoztam, BÁRMIVEL. nem tetszett neki. az egyik ilyen, amikor már nem is reménykedtem, az agyam hátuljából szerencsétlen pillanatban felbukkanó bsrg volt. és ilyen nem volt még
komolyan meglepődtem, akkor már hosszú percek óta játszogattam vele. nem szalasztottam el a lehetőséget, ha bsrg, akkor bsrg!! ez van.
a többi az már csak annyi, h iszonyatos a memóriám, nekem mindenhol ugyanaz a felhasználónevem és jelszavam. azóta, ugye, mert ez volt az első komolyabb találkozásom a nettel
röviden: a sulim nevének a rövidítése