[Mona]

A kiskutya megette a hájacskát, aztán bement a boszorkányhoz.

- Öreganyám! Ideát volt ám Ancsurka!

Megint megverte az öregasszony a kiskutyát, amiért nem szólt neki. Amikor Ancsurka megérkezett a királyi palotába, testvéreit a sárga irigység majd kiverte. A király meg végtelenül megörült neki.

- No, Ancsurka, derék lány vagy, most már csakugyan elveszlek feleségül. Azt mondja a nénje, Erzsi:

- Hallod-e, Mariska. A király most már csakugyan el akarja venni feleségül Ancsurkát.

- Nem lehet még, még el kell küldeni, még van a vénasszonynak egy boltbeli (olyan szép, hogy kirakatba való) lánya, azt el kell hozni.

Bement Erzsi a királyhoz, s mondja:

- Király őfelsége, a vén boszorkánynak van egy boltbeli lánya is, s azt is el tudja Ancsurka hozni.

A király felhívatta a lányt.

- Ancsurka, azt mondják a nénéid, te olyan lány vagy, hogy van annak a vén boszorkánynak egy boltbeli lánya, azt nekem elhozod. Aztán már csakugyan elveszlek feleségül, nem küldelek el semmiért se többet.

- Majd megpróbálom. Hanem tessék adni tizenkét hájacskát!

- No jó, itt van tizenkét hájacska.

Elindult aztán Ancsurka. Ment, ment, mendegélt. A tengeren átért. Ment mérföldeket, akkor már megtudta a kiskutya, hogy jön, szalad eléje.

- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!

- Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát!

- Adjál hát!

Adott, s ment be egyenest a szobába. Épp ott volt a boltbeli lány meg az öregasszony. Ancsurka megkapta a lány derekát, húzta kifelé. A boltbeli lány elsivalkodta magát. Ketten megfogták Ancsurkát, beletették egy zsákba.

- Megállj, átkozott Ancsurka, kezembe kerültél! No, most már majd megsütlek, megfőzlek és megeszlek! Elmegyek az erdőbe fácskát szedegetni, aztán megsütlek, megfőzlek! - mondta a boszorkány.

Amíg ő fáért járt az erdőben, a bekötött szájú zsákot a háza előtt hagyta. A kiskutya odamegy.

- No, Ancsurka, ugye addig-addig jártál, hogy egyszer csak megfogott öreganyám. Hanem most már megsütünk, megeszünk.

- Ne egyetek meg, kiskutyám, adok még négy hájacskát, csak nyisd ki a zsák száját!

- Adjál hát!

És addig kaparászta a kiskutya a zsák száját, hogy kioldotta valahogy, kibújt belőle Ancsurka.

- No, kiskutyám, majd belekötözöm a zsákba a hájacskát. Eredj bele, és edd meg!

Belebújt a kiskutya a zsákba, ette a hájacskát. Ancsurka meg bekötötte a száját, és bement a szobába. Fölkapta a boltbeli lányt, és ment vele. Az meg sivalkodott.

Az öregasszony meghallotta a boltbeli lány jajgatását, és elkezdett szaladni hazafelé. Ancsurka most nem törődött vele semmit. Csak ment a zsákmányával. Mikor már a tengeren túl volt, az öregasszony akkor ért haza. Mondja ám a kiskutya:

- Öreganyám! Itt volt ám Ancsurka!

- Látom, hogy itt volt, mit csináltál?

- Bekötött a zsákba!

Nagyon megharagudott a kiskutyára, földhöz vágta, és torkaszakadtából kiabált:

- Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőmet, elvitted a tengervágó cipellőmet, elvitted három fej aranykáposztámat, elvitted az aranyalmafámat, elvitted a boltbeli lányomat. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!

Ancsurka hazaért a királyi palotába, mondja aztán a királynak, hogy itt van, amit kívánt, elhozta.

- Derék lány vagy, Ancsurka! Most már nem bánom, nem törődöm semmivel, soha nem küldelek sehova, mert tudom, hogy a testvéreid csak irigységből tették veled ezeket a próbákat, hogy téged elemésszenek.

A testvéreket elzavarta a szolgálatból.

Ancsurkát elvette, hét országra szóló lakodalmat csaptak. Hét nap, hét éjjel tartott a vigadalom. Tökbe köptek, annál mécseltek. Boldogok lettek nagyon.