Thread: Dombay-tó 25
View Single Post
  #6  
Old 01-01-2007, 17:35
Cassandra Cassandra is offline
Member
 
Join Date: Jan 2006
Location: Budapest
Posts: 2,146
Activity: 0%
Longevity: 99%
Default

Dombay-tó 25 nálam is a jóemlékü túrák egyike lesz.Hajnali 5ös riadóztatás ide, hajnali 5ös riadóztatás oda. Szintén első téli túra és szintén túlságosan fel voltam öltözve.
Tetszett a szervezés, és iszonyatosan jó időt fogtunk ki. Gyönyörű havas tájakat láttunk, miközben ragyogó napsütésben gyalogoltuk végig az egész távot.

Atival ellentétben én már a második kilóméternél közöltem, hogy bölcs döntés volt a rövidebb távot választani. Két kilométer után ugyanis patakokban folyt rólam is a víz, kesztyű, sapka hamar zsebbe került.
Ati a második kilóméternél örömtáncot (Ami Akár szerint leginkább esőtáncra hajazott.) lejtett, mondván megelőlegezi a végét, mert akkor már úgyse lenne rá energiája. Nem sokat tévedett.
A Zengő megmászása közben egyre korosabbnak tünhettünk a tempót tekintve. Négy fős csapatunknak három fős sereghajtó gárdája volt.
A második csúcs (Somos-hegy) igazán érdkes volt, majd megreklamálom egyszer a szervezőknél, mert a leírásban nem hívták fel a figyelmet, hogy nem árt hegymászó felszereléssel érkezni.
A túra többi része ehhez a két hegyhez képes csupán lightos kis hétvégi sétának tünt.

Jó volt a szervezés, jó volt a társaság. Jól éreztem magam, örülök, hogy így zárhattam az évet. Külön hálás vagyok Goldynak, akinek köszönhetően ott lehettem.

További kiegészítéseket majd Goldyéktól...
__________________
"Csak keresed magad,
Hogy mire vagy jó?
Csak kérdezed magad,
Hogy mire vagy jó?
Ha a szíved cserben hagy,
Mire vagy jó?
Ha a dühöd elragad,
Mire vagy jó?"

Last edited by Cassandra; 01-01-2007 at 17:42..
Reply With Quote