Ha azt veszem a lapul, hogy a fantasy és a mese egy tőből fakad, akkor fogadjátok szerettel a én kis regény sorozaton 1. kötetének bevezető szakaszát:
Im hutlata, del mit cotto! A sebek begyógyulnak, de a fájdalom örök. Még mindig emlékszem a háborúra. A sérültek kiáltására, a halottak semmit nem mondó és összetéveszthetetlen arckifejezésére. Láttam élni és meghalni számos szövetségest és barátot. Azóta sokszor láttam már fényleni a holdat, de még mindig nem tudtam megérteni miért kellett ez.
Hirtelen kezdődött, bár eljövetelére már régóta vártak, hirtelen ért véget, de tudták, hogy így lesz. A félelem volt a legnagyobb hajtóerő, de ilyen túlerővel szemben nem volt esélyük győzni.
Megváltozott a világ, nem lett se jobb se rosszabb, de megváltozott.
Ha valaki azt mondja neked, hogy sorsod nincs megírva akkor ne higgy neki. Azt hittem az életemben sorra következő dolgok általam vannak alakítva, pedig csak a nagyhatalmak egyik eszköze voltam. Ezek a nagyhatalmak voltak az istenek. Minden népnek megvoltak a maga istenei. Ők is halandónak születettek, de valamilyen okból felmagasztalódtak és befogadást nyertek a világ igazi irányítói közé. Ritkán születnek olyan hatalommal bíró lények, mit az istenek. Drakon, volt az egyik lény. Embernek született, de amikor felismerték benne a mágiát, akkor faját vesztve, beállt egy mágusképzőbe és megtanulta kezelni az élet nyers energiáit. Hamar hatalomra tett szert és cél választott magának, ami különbözött a mesterei akaratától. Győzelmet kívánt ülni egy fiatal sárkánybébin. Nem azért mert, sárkányt nehéz legyőzni, hanem, mert a bébi sokkal nemesebb céllal született, minthogy faját gazdagítsa. Ő magában hordozza a rég elvesztett szabadságot. Isteni ígéret volt, hogy meg fog születni és lerázza a népről a rabságot.
Ha esetleg valakit érdekel bármiféle folytatás akkor: sajtoslekvár(349129)
