Akkor ráfújt a fiúra a ló, az a tiszta rézszőrű ló; hát a fiú is tiszta rézszőrű ruhába termett. Felült a lovára. Azt mondta most a ló:
- Hogy menjek, kedves gazdám? Mint a szélvész vagy mint a villámlás?
- Csak úgy, kedves lovam, hogy se tebenned, se énbennem semmi hiba ne történjen!
János fölugrott a lovára, a ló kettőt ugrott, hármat lépett, s már ott állott a királyi palota mellett száz méterre. Nagy tömeg, mindenféle nép volt ott. Hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények. Mindenki ugratott a zsebkendőért. Kinek keze, kinek lába kitört a nagy ugratásban. Bíró János az egészet csak neveti. A királynak a legkisebb lánya ki-kiszalad az útra közben, nézi, hogy nem jön-e a juhász a szamárral. Egyszer csak azt mondja a ló:
- Itt az idő, kedves gazdám, mehetünk?
- Mehetünk, kedves lovam!
Ugrott egyet, fölszállott a levegőbe, elkapta a királykisasszonynak a zsebkendőjét, és zsebre csapta.
- Köd előttem, köd utánam, senki se érhessen a nyomomba! - nyerítette el a ló magát.
És a nagy ködbe, a nagy felhőbe eltűnt. Ott vágtatott a nyája felé. Ahogy odaért, leszállt a lóról, leszerelte a lovát, kiadta a parancsot az etetésre, aztán fölöltözött juhászruhába, hajtotta hazafelé a birkákat. Felült a szamárra, kezébe fogta a furulyát, és szépen fújdogálta. A királykisasszony már jó messzire elébe ment.
- Adjon isten, juhász bácsi!
- Adjon isten, felséges királykisasszonyka!
- Jaj, nem jött haza, juhász bácsi, hisz jó, hogy nem jött haza ugratni. De látta volna, milyen sokan ugrattak a néném zsebkendőjéért. De volt itten egy rézvitéz, egy rézszőrű paripán, az csak felszökkent a lovával, kikapta a néném zsebkendőjét, és elvitte. De volt nevetség, mert a próbálkozók közt akadt olyan is, aki kezét, lábát eltörte. Kedves juhász bácsi, holnap a középső néném zsebkendőjét tűzik ki. De csak tessék a szamarát tanítani az ugrásra, mert holnapután az én napom lesz. És aki elkapja, felséges királyatyám ahhoz ad feleségül. Ha a juhász bácsi elkapná, a felesége lennék.
- Majd meglátom, felséges királykisasszonyka, hogy hazajöhetek-e, nagyon sok a dolgom annyi birka mellett!
Másnap reggel kihajtotta a juhokat a legelőre. Elment megint a világába, s kivezette az ezüstszőrű paripát.
Mikor kivezette, megszólalt a ló:
- Ej, kedves gazdám, de sokat hajtott éhen-szomjan az a kutya sárkány!
Feleli Bíró János:
- Ne félj, kedves lovam! Szemenszedett búzát adatok neked, és hozzá szűrt vizet inni!
Akkor ráfújt a ló a fiúra. Tiszta ezüstruha lett rajta. Ráült az ezüstszőrű paripára. Azt kérdi tőle a ló:
- Hogy menjünk, kedves gazdám? Mint a szélvész, vagy mint a villám?
- Csak úgy, kedves lovam, hogy se tebenned, se énbennem hiba ne essen!
Egyet-kettőt ugrott a ló, fölszállt a levegőbe. Egy pillanat alatt a kastély mellett áll, vagy száz méterre a tömegtől. Volt ám ugratás a zsebkendőért most is! A királykisasszony ki-kiszaladt az útra, figyelte a juhászt, hogy nem jön-e a szamáron hazafelé.
Egyszer csak megszólal a ló:
- Itt az idő, kedves gazdám, mehetünk?
- Mehetünk, kedves lovam!
Felszállott a levegőbe, elkapta a zsebkendőt, zsebre nyomta, és azt kiáltotta:
- Köd előttem, köd utánam, senki utánam ne mehessen!
Úgy is lett. Elment most is a nyájához. Felszerelte a szamarát, ő maga átöltözött. Bizony eltelt az idő. Maga elé fogja a birkákat, hajtotta hazafelé.
De hogy a második zsebkendőt is elkapták, úgy, mint az elsőt, rettenetesen dühös lett a király:
- A legidősebb lányomnak a zsebkendőjét elvitte egy rézvitéz; és nem kell neki a lány feleségül. Milyen vitéz lehet az, vagy hova való lehet? Kitűzettem a második lányomnak a zsebkendőjét, azt elkapta egy ezüstvitéz, és neki sem kell a lányom feleségül. Ki lehet ez? Na, megállj! Bosszút veszek rajta! Megválik a holnapi nap!
Hajtja a juhász hazafelé a juhokat. Megy elébe a királykisasszony:
- Jó estét, kedves juhász bácsi! Hajtja hazafelé a birkákat?
- Hajtom, kedves királykisasszony!
- Jaj, nem jött haza, juhász bácsi. Hisz az nem is baj, hogy nem ugratott. Hanem látta volna, mi minden volt itt. Kinek keze, kinek lába tört az ugratásnál. De volt itt egy ezüstvitéz, ezüstszőrű paripán. Az lekapta a zsebkendőt, a középső nénémét, és olyan köd lett utána, senki sem láthatta, merre ment! De holnap, juhász bácsi, tessék hazajönni, az én zsebkendőmet tűzik ki, hátha el tudja kapni a zsebkendőmet! A szamár gyakorolta az ugrást odakinn a két napon?
- Felséges királykisasszonykám, igen nagy a füle a szamárnak, a levegőben nem tud ugrani!
- De holnap tessék hazajönni, azért, juhász bácsi, jó?...
- Hazajövök, hacsak az időm engedi, felséges királykisasszony!
Behajtotta János a birkákat, aztán bement a konyhába, és megvacsorázott. A királykisasszony maga vitte be a vacsorát, de bizony mikor meglátta, a sírás környékezte, olyan nagyon szerette a juhászlegényt.
Következett a harmadik nap. Kimegy a juhász, kihajtja a birkákat. Aztán elmegy az aranyvilágba. Kivezette az aranyszőrű lovat. Ráfújt ez az aranyszőrű paripa is. Bíró János tiszta aranyruhába termett. Még a legkisebb hajszála is aranyos volt, ami a fején volt.
Akkor azt mondja a ló:
- Ej, kedves gazdám, de sokat hajtott éhen-szomjan az a kutya sárkány!
Azt feleli Bíró János:
- Ne félj, édes lovam, szemenszedett búzát adatok neked, és hozzá szűrt vizet inni!
Azzal felült a ló hátára. Megkérdi a paripa:
- Hogyan menjünk, kedves gazdám? Mint a szélvész, vagy mint a villámlás?
- Csak úgy, kedves lovam, hogy se tebenned, se énbennem hiba ne essék!
Fölszállt a ló a levegőbe, egyet-kettőt ugrott, máris ott volt a király palotájához száz méterre. Az a királykisasszony nem csinált egyebet, csak kiszaladt meg beszaladt. Látta ott az aranyvitézt, de még arra sem nézett, csak a juhászlegényt várta.
Egyszer megszólal a ló, mondja a gazdájának:
- Kedves gazdám, itt a fülemben van egy aranyhajszál, vedd ki, és kösd a jobb karodra. Mert a király kivont fegyverrel áll az ablaknál, és az a parancs, ha valaki elkapja a zsebkendőt, ha aranyos ember is, le kell lőni a lováról!
Úgy is történt. János az aranyhajszálat keresztülkötötte a jobb karján.
Akkor azt mondja a ló:
- Lejárt az idő, kedves gazdám, mehetünk?
- Mehetünk, kedves lovam!
Fölszállott Jánossal a ló a levegőbe. János elkapta a zsebkendőt, zsebre csapta és továbbszállt. Csakhogy abban a pillanatban lövés dördült. A király rálőtt az aranyvitézre, megsebezte a jobb lábán levő nagyujját. De a vitéz csak elkiáltotta magát:
- Köd előttem, köd utánam; senki se láthassa, merre megyek!
El is tűnt. Elment a nyájához. Leszerelte a lovát, lehúzta a csizmáját. Igen rossz volt a menés, mert a király lelőtte a nagylábujját. János felült a szamárra, hajtja hazafelé a juhokat. Megy elébe a királykisasszony.
- Jaj, kedves juhász bácsi, nem ért haza, elkapták a zsebkendőmet, elvitte az aranyvitéz, és oda is van! A felséges királyapám rá is lőtt, de nem találta se a lovát, se a vitézt.
- Nem tudtam hazajönni, felséges királykisasszonykám, mert annyi birka mellett bizony nagyon sok a munka. Én pedig szolga vagyok. A rám hivatott munkának meg kell felelni.
Behajtotta a birkákat, és bement a konyhába.
Mondja a szakácsnénak a juhászlegény:
- Szakácsné, nem kaphatnék egy kis lábvizet?
Mert a csizmája már tele volt vérrel.
A szakácsné adott neki lábvizet. Míg ő mosogatta a lábát, kisurrant a szakácsné, és megsúgta a királykisasszonynak, hogy a juhásznak véres a lába. Bejön a királykisasszony. Megnézi a legény lábát:
- Mi lelte a lábát, juhász bácsi?
- Fölszúrta egy tüske, azért áztatom.
A királykisasszony bement, megsúgta a felséges királyapjának, hogy a juhász bácsinak nagyon véres a lába. Parancsolja rögtön a király, hogy menjen be hozzá a juhászlegény. A juhászlegény megmosta a lábát, felhúzta a csizmáját, megy a király elé:
- Felséges királyatyám, megérkeztem parancsára!
- Fiam, hallom, véres a lábad. Húzd csak le azt a csizmát, amék belül van!
A juhászlegény beszéd közben megfordult, úgy, hogy a bal lába volt belül, a király felé. Lehúzta a csizmát, nincsen semmi baj.
- Na, fiam, most húzd le arról a lábadról amelyik arról van, a jobb lábadról!
Akkor megint beszélget a juhászlegény, úgy fordul, hogy a jobb lába legyen a király felé, ismét lehúzza a bal lábáról.
Akkor azt mondja a király:
- No, fiam, most húzd le mind a két csizmádat!
Látja, hogy a fiú meg van zavarodva.
- Mondd, fiam, mi történt a lábaddal?
- Felséges királyatyám, mi tűrés-tagadás, elütötte a felséges királyatyám.
- Mikor? És hol vannak azok a paripák, amiken ide jártál?
- Ha meg akarod látni, felséges királyatyám, holnap gyere velem, és megmutatom.
Úgy is történt. A királykisasszonynak a szíve ugrált örömében, nem tudta, hogy hányadán van, most csak azt kérdezte a juhászlegénytől:
- Kedves juhász bácsi, melyik zsebkendő volt szebb, az enyém, vagy a két nénémé?
Annyit felelt a fiú:
- Majd megtudjuk holnap, mert a zsebkendő nincsen nálam!
Másnap reggel kiment a király a juhászlegénnyel a legelőre, de már a birkákat nem hajtotta. Elvitte onnan a királyt a három világba. Megmutogatta az országot, és elmesélte, hogy történt annak megszerzése. A király a fiú vállára tette a kezét, és megígérte neki, hogy összes királyságát ráhagyja, a három lánya közül pedig egyet feleségül ad neki.
A juhász a legkisebb lányt választotta.
Lett nagy öröm. Megesküdtek; később a juhászból király lett.
Aki nem hiszi, menjen el, nézze meg. Ott uralkodik az aranyvilágban, mai napig is éldegélnek, ha meg nem haltak.
Az én mesém ennyi volt, füle, farka benne volt. Aki ette a kását, ennek mondja társát.
|