[VérGyöngyTyúk Z]

Gren: délben ismét összefutsz az "ismerősöddel", ő is épp akkor készül enni, amikor te. A többeik vagy az estét pineik ki vagy épp nincsenek jól, vagy az ég tudja, de lényegében csak ketten vagytok az étkezdében.

-Jó napot adjanak az istenek! - köszönök oda neki - Meg jó étvágyat is.
Eszemben sincs nekiállni kérdezősködni. Ha akar valamit úgyis közli majd. Minden további nélkül nekiállok enni.
- Jó étvágyat! A szerencséek közé tartozunk, hogy ilyen tengerjárás közepette is van étvágyunk. Az a éjjeli vihar nem semmi volt. Remélem azért minden rendben lesz - válaszol furcsán hangsúlyozva az utolsó mondatot.
Megvonom a vállam:
-Némely társam jobban bírta mint az átlag, de magam nem panaszkodom. Bár nem hiányzik még egy vihar nekünk. Jobb lenne ismét a földön járni két lábbal. Akkora viharban mint tegnap kész csoda ha bárki bármit is látott a kormánynál. Én épp csak kinéztem a fedélzetre este, de semmit sem láttam se a tenger kékjét se az eget. Csak valami homályos kavargást. Nem irígyeltem a tengerészeket.
- Igazán bátor, hogy olyan viharban ki mert menni a fedélzetre. Én magam nem merészkedtem ki. Mondja csak tényleg olyan rossz volt a kilátás?
Kicsit kínosan felnevetek:
-Dehogy mentem ki. Tán el is vitt volna a szél! Épp csak kidugtam a fejem a fedélzeti nyíláson. Akkora volt kint a kavarodás, hogy szinte semmit sem lehetett látni, pedig eröltettem a szemem és eddig nem panaszkodhattam, hogy rossz lenne a látásom.
- Akkor is nagy bátorságra vall. Legalább sikerült megtudnia, amiért kinézett?
Megrázom a fejem:
-Akárhogy erölködtem abban a felfordulásban esélyem sem volt csinálni semmit. Még azt sem tartanám kizártnak, ha kiderülne, hogy pár embert lesodort a víz és eltüntek a sötétben. Gondolom előfordul az ilyesmi. Azt ki tudja a lesodródó ember hány család reményét viszi magával? Mindenesetre ha partot érünk én nagyon boldog leszek.
- Igazán szomorú, a vízbe fulladás nem szép halál. Ön szerint mit tehetne a családjuk ha elő akarná keríteni őket?
Megvonom a vállam:
-Nem tudom. Tán reménykedhetnek az istenek kegyében, hogy családtagjukat valahol élve vetette partra a víz, vagy legalább a holtestét. Esetleg megpróbálkozhatnának valahogy megkeresni. Láttam már, hogy egyes varázslók valami ruhadarabból, vagy személyes tárgyból kiindulva megtaláltak valakit. De a tenger nagy. Még ha egy városban tünne el az ember azt mondanám lenne esély megtalálni. De itt a tengeren?
- Mit gondol maradt hátra bármi tárgy tőlük, ami hasznos lehetne a keresésben? Abban az esetben fel tudnám ajánlani a segítségemet a családjuknak. Gondolom értékelnék. Mit gondol?
-Honnan is tudhatnám? Hisz az se biztos, hogy tüntek el emberek a hajóról. De valami biztos akadna utánnuk. Ha más nem akkor egy darab rongy vagy váltás ruha, láda, szerszám vagy tán egy erszény, még ha üres is. Bár nem tudom az jó lenne e.
- Miért vannak kétségei? Nem biztos benne, hogy a családjuk örülne, ha elveszett szeretteikre valaki rálelne?
-Abban biztos vagyok, hogy a családjuk örülne. Még akkor is ha holtan lelnének rájuk, hisz legalább bizonyosságot szereznének. Abban nem vagyok biztos, hogy a hajóról bárki is eltünt volna. Remélem nem vesztettek embert. Sajnos a közelmúltban én elvesztettem néhány társamat. Bár nem ismertem őket túlzottan, de szívesen megtudnám mi történt velük.
- Megértem a veszteségét. Talán segíthetek megkeresni őket, ha többet árulna el róluk.
-Személy szerint nem volt nagy veszteség, annyira nem ismertem őket, de a távoztukkal jól lecsökkent hirtelen a létszámunk. Utánna ugyan erősebbek lettünk, de akkor is hirtelen volt. Azért szívesen megkérdezném tőlük, miért mentek el szó nélkül. az egyikük lova megmaradt, most velünk is utazik, meg két - most már - üres erszény. - Az utolsó félmondatot a borospoharam mélyére mosolyogva mondom.
- Én sem szeretem az olyanokat, akik nem törlesztik a tartozásukat, vagy anélkül vesznek el pénzt, hogy teljesítenék a szolgálatot, amit vállaltak - bólogat nagy megértően.
Eggyetértően bólogatok a fickó felé.
- El is költöttük a pénz, hisz az a Nagyúré volt. Bár úgy vélem valamennyit kivettek előle, gondolom az úttal arányosan. Persze, gondolom, ha kiderül, hogy nem az ő hibájukból hiusúlt meg a szolgálatuk akkor miért lennének hibáztatva? Áhh.. jó lenne tudni. Azt Önnel mi történt, hogy ilyen időben útrakelt?
- Ha nem az ő hibájukból hiusult meg a szolgálatuk, akkor bizonyára valami ellenlábasuk lehet a dologban. De én aligha tudok az ön társairól bármit is. Bár szívesen megkeresném őket, hogy aztán felelősségre vonhassam őket az őn nevében.
- Hogy miért keltem útra? Egyszerű. Kötelességből, mint ahogy maga is, ha nem tévedek.
A kajafoltos kezeimmel az asztalon matatok és úgy nézek a fickóra:
-Lehet, hogy egyszer még szüksége lenne a segítségére megkereséses ügyben.
Megkoppantom az asztalz mikor felállok:
-Most pedig ha megbocsát szólít a kötelesség.
Biccentek felé és elhagyom az étkezőt. Előbb a kabnba megyek és ellenőrzöm a holmijaim, utánna le a lovakhoz és véhignézem őket, hogy vannak. Persze a pónimat a leghosszabban, kicsit simogatom is. aztán előremegyek a hajóorrba hátha onnan látni milyen idő vár ránk.
A cuccaid rendben vannak. A lovak láthatóan nem szeretik a hajókázást.