Nem tudom erre a mesére emlkékeztek-e még
A kis gyufaárus lány
(Hans Christian Andersen)
Kegyetlen hideg volt,hullott a hó és már sötétedett;az esztendő utolsó napját mutatta a naptár.A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezitláb.Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy-az édesanyja hordta valamikor-,s ahogy két arra vágtató kocsi elöl a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mnd a két papucs.Az egyikkel egy suhanc szaladt el-azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány.Mezitláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg.Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott.Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát sem vettek tőle, és alamizsnát se adott senki.Éhesen és a hidegtől reszketve vánszorgott tovább;szívszakasztó látvány volt szegény.Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hisz ünnep volt,szilveszter este.A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát.Ott még jobban didergett, majd megverte az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s a apja biztosan veréssel fogadná.Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronghyal a nagyobb réseket.Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából,odadörzsölné a falhoz,s meggyújtaná, a lángjánál megmelegítené a kezét! Végre rászánta magát, s meggyujtott egy szálat.Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja!Fényes volt és meleg, mint a gyertya láng, s a kislány boldogan tartotta fölé a kezét.Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű,rézcsövű vaskályha előtt ülne-olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyujtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltünt a vaskályha,s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta.Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába.Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelán edények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott.S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé.De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.