[Mona]

A Vendég intett egyet, és eltűnt a szoba. A porond bejáratánál álltak, körülöttük artisták, bűvészek és állatidomárok készültek a jelenésükre. Az ideges porondmester odaugrott a Bohóchoz, és megrángatta az ingujját.
– Te jössz, Alfred, készen állsz? Elég rossz bőrben vagy, hosszú volt az éjszaka?
– A leghosszabb…
Kilépett a fényre, és széttárt karokkal szaladni kezdett. Már majdnem a porond közepéig jutott, amikor úgy érezte, mintha kést döftek volna a mellkasába. Elvágódott, és a lendülettől csúszott még vagy egy métert a porban. Miközben próbált egy csepp levegőt a tüdejébe préselni, hangokat hallott. Kinyitotta a szemét, és körülnézett: a nézőtéren csillogó szemű gyermekek nevettek, és gyönyörű nők tapsoltak mosolyogva.
– Bravó! Bravó! – kiabálta mindenki. – Éljen Alfred!
Felülni még nem volt ereje, de a hegedűt a vállához emelte, és elkezdett játszani. Szomorú dallam tört fel a hangszerből, először akadozva, hullámozva, mint a tenger, majd elsimult akár egy védett öböl vize. Nem állt itt meg, hanem egy csobogó forrás hangjait varázsolták elő ujjai. Ekkor már maga alá tudta húzni a térdeit, és felállt. Kicsit bizonytalan volt még, de az ütemes taps mintha megtámasztotta volna. Átváltott keringőbe, és könnyű léptekkel odatáncolt az artista létrájához, felmászott rajta, de úgy, hogy sem a játékot, sem a pörgést nem hagyta abba.?Hosszan kitartott egy hangot, ahogy zuhanni kezdett lefelé, és pont akkor húzta a tust, amikor az odakészített habostorták közé pottyant.
Hatalmas tapsvihar tört ki, a gyerekek felugráltak a helyükről, a nők mosolya pedig túlragyogta a reflektorokat. A Bohóc kimászott a tortahalomból, széttárta kezeit és torkaszakadtából kiabált:
– Igen, igen! Szeretlek mindannyiótokat! – és nem érezte már szükségesnek, hogy azt a néhány könnycseppet kitörölje a szeméből.
A porond mögött már várta a Vendég.
– Mehetünk? – kérdezte.
– Hova? – csodálkozott a Bohóc.
– Tudja, a temetés…
A Bohóc ekkor levette a kalapját. A haja koromfekete volt. Fogott egy törülközőt, és letörölte az arcáról a púdert. Nem nézett ki még harminc évesnek sem.
– Hé, Alvaro! – kiáltott oda a porondmesternek, és a Vendégre mutatott. – Ismered te ezt a bohócot?
– Én ugyan nem.
– Én sem, úgyhogy jobb lenne, ha valaki kikísérné, mert még kárt tesz valakiben avval a hegyes micsodával.
– De kérem, én… – kezdte a Vendég, folytatni azonban nem tudta, mert az erőművész kipenderítette a hátsó kijáraton a grabancánál fogva.
Hát ezért nem lehet látni felravatalozott embert krumpliorral