[Mona]

A makrancos kisfiú


Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos Kisfiú. Amikor például bevásárolni ment az édesanyjával vagy az édesapjával mindig jelenetet rendezett, ha nem vették meg neki az üzletben azt, amit o kiszemelt magának. Ilyenkor visított, toporzékolt, míg csak köréjük nem gyultek a bevásárlók, úgyhogy szülei végül is kénytelenek voltak megvenni az árut. A Kisfiút az sem érdekelte, hogy a kiszemelt játékból vagy más tárgyból otthon már volt egy ugyanolyan. Amit a fejébe vett, abból nem engedett. Ezért aztán a szülei nagyon szomorúak voltak, de mivel egy szem Kisfiúkat nagyon szerették, soha nem mondtak neki nemet, mindig teljesítették valamennyi kívánságát.
Pedig a Kisfiú talán nem is érdemelte meg ezt a nagy szeretetet, mert játékaival nagyon mostohán, sõt, néha szinte gonoszul bánt. Amelyik maciját, kisautóját, vagy más játékát megunta, azt egyszerûen kihajította a szemétbe és persze nyomban újat követelt helyette. Azt talán már mondanom sem kell, hogy rögvest teljesítették kívánságát.
A szegény, szerencsétlen játékok végsõ elkeseredésükben panaszleveleket írtak Meseországba, egyenesen az Igazságtévõ Tündér címére. Amikor már tizenkét zsáknyi panasz gyült össze, Igazságtévõ Tündér megelégelte a dolgot, leült az Ötletadó Sámlijára és gondolkodni kezdett. Vajon mit lehet csinálni egy ilyen végtelenül makrancos, sõt egyenesen rossz gyerekkel? Mi a teendõ? Három nappalon és három éjjelen át egyfolytában töprengett, míg eszébe nem jutott a megoldás. Ekkor elõvette varázspálcáját az almáriumból, az övébe dugta, füttyentett egyet a Szél hajtotta Papírsárkánynak, zsinórjára pattant és pillanatokon belül a Kisfiú szobájában termett.
A Kisfiú már ágyban feküdt, épp a legújabb meséskönyvét böngészte nagy unottan. - Hát te mit keresel itt? - kérdezte köszöntés helyett a Tündért, amikor észrevette, hogy az ágyánál áll. - Ki hívott és egyáltalán ki engedte meg, hogy begyere a szobámba? - utálatoskodott.
Igazságtévõ Tündért nagyon felbõszítette ez a fogadtatás. "- Bizony, a levélíró mesefigurák nem túloztak panaszleveleikben, sõt, a helyzet talán sokkal komolyabb, mint gondoltam "- tünõdött magában, majd dühösen így szólt:
- Elõször is: ha valaki látogatóba jön hozzád, akkor köszönéssel kell fogadnod...
De a Kisfiú nem figyelt a Tündér szavaira.
- Nekem senki sem dirigálhat! Te sem! - kiabálta. - Tûnj el, nem vagyok rád kíváncsi!
Igazságtévõ Tündér gondterhelten ráncolta össze homlokát és komolyan, nagyon szigorú hangon így szólt: - Nézd, Kisfiú! Három napot kapsz tõlem, hogy elgondolkozz azon, amit mostanában mûvelsz és ha nem változtatsz undok viselkedéseden, újra visszajövök és büntetésed nem marad el - azzal felpattant a Szélhajtotta Papírsárkányra és hipp-hopp máris Meseországban termett.