[Cassandra]

Megbuktál Angyal!

Tépett szárnyú Angyal,
Ködös tekintettel,
Folytó idulattal,
Szemében könnyekkel.
A várost rója,
Útját járja, botladozva.
Térdeit a macskakő simítja
Kezével a semmit markolja.
Folyópartra érve,
A mocskos vízben
Poros arcát mossa,
Nagy serényen.
Megy az Angyal
Ruháját a szél szaggatja
Lábának minden nyomát
Az esső mossa el azonnal.
Emléke sem marad,
Nyomot nem hagy a világban.
Szellem képében érkezett a földre
S úgy is tűnik el onnan.
Nem szerethet senkit
S őt sem szeretik,
Nem feledhet semmit,
Hisz nem is emlékezik.
Kiér egy rétre
S fáradtan elesik
Nem is érzi, hogy lábát
kövek tépdelik.
Nem érez kínt,
Fájdalmat, bút, vagy bánatot
Nem szenved,
Nem ismer már alázatot.
Egy apró virág mellett fekve
A semmiből egy hangott hall
Mi így szól hozzá
Szívébe végleg elhozva a fagyot:
"Hé Angyal vedd észre végre:
Megbuktál ezen a világon!"