[VérGyöngyTyúk Z]

Oler-re nézek (sikerült kinyitnom valahol a "falat? Nem.) és megpróbálom felidézni a fogadótérben hallottakat. Bár közös nyelven énekelte a nő, nem nagyon foglalkoztál vele, annyi lejött hogy valami szerelmes nóta, de hogy mi volt a szövege fogalmad sincs. Amennyit össze tudok szedni azt elmondom neki.
- Megértem, elvégre te nem értesz ehhez, ami persze nem baj. Ez egy tiadlani népdal, amit általában eredeti nyelven adnak elő, bár van fordítása közösre is. Mindenesetre érdekes miért nem az anyanyelvén adta elő, de ezen még később ráérünk gondolkodni. Most eljátszom neked a dalt, igyekszem jobban kiemelni a hibát, hogy te is észrevedd, de kérlek figyelj!
Előveszi a lantját, letelepedik egy ülőpárnára, és pár szívdobbanásnyi csend után nagy beleéléssel belekezd a dalba:

"Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est,
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák vagy bús állatszellemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Agyamban alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás…" *

Nagyon fülelsz, és egy-két helyen mintha tényleg valami furcsát hallottál volna, bár nem bagy benne biztos, hogy Oler tényleg azt hallottad, amit Oler említett.



*Tóth Árpád: Gesztenyefa-pagoda