Quote:
Originally Posted by szamóka
Ebbe bele kell kötnöm, van valami, amihez Wengernek a fiatalok csapatba építésénél is jobb érzéke van. Pontosan tudja, hogy mikor kell egy játékoson túladni. Henry, Adebayor, Flamini, Hleb, Reyes, Pires, A. Cole, Campbell, Ljunberg, Eduardo, Gilberto Silva, Touré, Senderos (+az apró, meg akik nem jutnak eszembe) mind olyan többé-kevésbé alapember volt az utóbbi pár évben, aki az új klubjában már meg sem közelítette azt a teljesítményt, amit ágyúsként produkált. Maradandót is csak Henry tudott alkotni.
|
Ezzel nem értek egyet. Attól hogy valaki az új csapatában nem muzsikált szépen, még nem jelenti azt,hogy a régiben is szar lett volna, ha marad. Megszokott egy játékrendszert, és ezekután át kéne szoknia egy teljesen másba, ahol csak a posztja ugyanaz, de a helyezkedése, a játék ritmusa, a mellette álló emberek stilusa teljesen különböző. csak nézd meg mondjuk a Real-t vagy a Chelseat, hány világklasszisnak mondott játékos került süllyesztőbe ott, miközben azért valljuk meg sokkal többet érhettek volna el ha maradnak a seggükön.
Minden ország futballjának megvannak a sajátosságai, amibe ha belenő az ember nehéz átszokni. nem csak a saját csapat, hanem az ellenfelek fellépése is. nem ugyanaz egy latinos pörgös bajnokságban játszani,mint egy statikusabban,mint a német, vagy egy kemény test test elleni küzdelmeket is hozó angolban. a felsoroltak fele szerintem kivállóan muzsikált volna ha marad az ágyusoknál.
Nem feltétlen az a legjobb játékos aki a legtöbb gólt lövi,vagy a legjobb formában van.
Legjobb példa erre a Barca... nem attól jobb (szerintem) klasszisokkal,mint a Reál, mert pl Messi jobb mint C.Ronaldó, vagy mert David Villa jobb mint Higuain. Egyszerüen a Barcában van pár olyan ember aki alárendelve a sztároknak viszi a csapatot a hátán. ilyen mondjuk Xavi és Iniesta, ők csinálják meg a helyzeteket, ők osztják a nagy labdákat, szinte minden gólban van valami szerepük. higadtak, érzik a játékot, átlátják a pályát, mert tapasztaltak. Ha lenne 1-2 ilyen ember az Arsenalban, akkor nem 8:2 lett volna a meccs. Walcott talán a leggyorsabb csatár egész angliában, mégse próbálják még véletlenül sem futtatni mélységi inditásokkal. Van Percy sem utolsó középcsatár már. de amíg nincs olyan ember aki távoli lövésekkel probálkozva kimozgassa a védőket, amig nincs valaki, aki nagy beadásokat adjon, addig nem lesznek eredményesek, hiszen a 2 csatárra jutni fog 8védő, az meg talán csak Ronaldónak nem lett volna megoldhatatlan feladat.
A felsoroltak között azért jó pár ember van aki belenöhetett volna ebbe a feladatba. ne feledjük hogy Rooney is a süllyesztőben tünik el, ha ferguson nem huzza kissé hátrébb, amikor nem ment az ék szerep neki...