|
Originally Posted by TomTom, Odeon
Vannak azok a filmek, melyben a hős megmenti a világot, jobb esetben a világegyetemet, vannak, melyekben elnyeri választottja kezét, és vannak, melyekben a hős egész egyszerűen felnő – aztán hogy lesz-e belőle Léolo, vagy esetleg közben mellette Léon lő, csak körítés és korhatár kérdése. A legújabb ilyen tárgyú dolgozat, a C.R.A.Z.Y. Kanadából érkezett, és egy ötgyerekes család negyedik tagjának, Zac-nek a felcseperedését követhetjük benne – karácsony napjára eső születésétől egészen huszonegynéhány-éves koráig. Közben persze szex, drogok és rock’n’roll – nagyjából egyenlő súllyal. A zene mindvégig meghatározó szerepet tölt be a filmben, nem csupán azért, mert a cím is egy ismert Patsy Cline-sláger címe (ami nálunk talán a Julio Iglesias-féle átdolgozás révén ismertebb), hanem mert Zac a korabeli bandák munkásságában véli megtalálni identitását. Stones, Floyd, Bowie, mindez a kispolgári, kényelmes-karosszékes, Aznavour-os ízléssel és miliővel szemben – a generációk természetesen itt is összetűzésbe keverednek. (A rendező Vallée olyan fontosnak érezte a betétdalokat, hogy hónapokig harcolt egy-egy, végül esetleg meg sem kapott szám jogaiért, sőt, még saját honoráriumának egy részéről is lemondott ennek érdekében.)
A C.R.A.Z.Y. hazájában példátlan sikert ért el – gyakorlatilag az összes kanadai filmes díjat elhozta, egyben ezt jelölték a helyi döntnökök a legjobb idegennyelvű film Oscar-jára is. Ennek oka pedig elsősorban az ábrázolásban keresendő: dráma és komédia találkozik itt, pontosan, ahogy az életben is. Ennél is megkapóbb és sikerültebb azonban, ahogy a földhözragadtságba csendesen beúszik a spiritualitás, mintha a Shine On You Crazy Diamond és a Symapthy for the Devil között egy elszánt DJ hirtelen feltenné a Bck In Baby’s Arms-ot. A többszörösen önéletrajzi film legvégén pedig még egy réteggel gazdagodik a cím jelentése.
|