A tél dala
Tegnap este tűzbe nézve
ültem én a fák alatt,
lelkem mélyén bűnben égve
vártam az új tavaszt.
Meghalt a táj körülöttem,
mozdulatlan, s holt minden.
Csak a csend jár mögöttem,
de mennem kell, s hinnem,
Hogy nem csak hó és fagy az úr,
és szebb napok is lesznek még,
és ha a fény kiszabadul,
egyszer véget ér majd a tél.
Életed halálom
hisz te belőlem leszel,
de halálom nem bánom,
hisz létem nem vesz el.
|