Quote:
Originally Posted by reichz
Egyezség soha nem lesz ebben a témában , mert a csoport pontlistában elfoglalt helyektől függően mindenkinek más az érdeke, ez a szavazásból is remekül kitűnik meg kell nézni melyik lehetőségre kik adták le a voksukat.
Lehet boncolgatni a témát elég rendesen , valóban vannak életképtelen termelő orik jobbára a felső régióban de beszélhetünk a kláncsatákban részt vevő nagy klánokból kilépegető amúgy szintén életképtelen klánütésre kihegyezett társaságokról is .
Őszintén szólva nem értem ezek elől miért volna hiba vagy szégyen elmenekülni akár a tagok kidobálása árán is.Ezek a klánok úgy állnak össze, hogy egy célba vett klán közelébe kerüljenek aztán ha kell fokoznak sok milliárdért esetleg lebontják a fél országukat hogy ott legyenek alattad és már jön is a sereg, alattad vannak tehát ha a harcot választod is vagy egy sereget küldessz és akkor buktad a fele földet vagy megpróbálod a több sereget de azt viszont vélhetően kiszúrják és akkor még jobban ráfaragsz.
Védekezni ez ellen csak több elf klánba vételével vagy rengeteg torony tartásával lehet ami viszont a középmezőnyben felfelé haladó klánok támadási lehetőségeit ritkítja majd meg.
Amennyiben a kilépés ideje megnövekszik, azzal egy terülj-terülj asztalkámat lehet létrehozni a nagy klánokból kiugráló korlátlan anyagi háttérrel rendelkező ütőgép kisklánoknak , szépen rácsapva a csórók orrára az utolsó ajtót is.Természetesen ez egy pünkösdi királyság lesz mert reagálva erre, még több beton elf klán fog létrejönni épp ez miatt.
Amúgy nyilván nem szimpatikus dolog a kidobálás és szerintem nem is jellemző ez a kláncsaták jelentős többségére, de ha ezt megszüntetjük akkor ne menekülhessen el az agresszor klán sem egy hatalmas bontással, maradjon meg ütőtávolságban akkor is ha már piros a kocka, hiszen ez is egy menekülés vagy nem?
Az elfokozás - ráfokozás is szorosan kapcsolódik ehhez a témához szerintem , nem lehet külön kezelni ha ez változik akkor ahhoz is érdemes lenne hozzányúlni.
|
Quote:
Originally Posted by Pumi
én a "maradjon így minden" támogatom, azért mert: alakul egy pl. újonnan fellépő 8-10 tagú klán 2400 hektáron. (nincs nagy klános ismerős aki bevenné stb, így önerőből küzdenek felfele) nyilván kevesen szeretnének évek alatt feljutni vagy 2x körbemenni 1 szemért. így elkezdenek felfele ütögetni, akár különválva egy időre, akár együtt haladva legalább egy olyan szintig ahol már picit többet tud termelni. egy ilyen klán hipp-hopp megnő 2-3 millás klánra, de közben a pénze megkopott. a klánnak termelni is kell meg védekezni a régi tehetős klánokból kivált kisklánoktól és még mindig nem értek célba, de nincs aki segítse őket, (itt értem ha egy nagy klánba megy 1-2 kis ori,) vagyis a termelésük se lehet valami orbitális, éppen ezért kidóbálósdit játszanak mert jobb leadni egy kisebb földet mint nagyot veszteni.
|
Quote:
Originally Posted by Tanuló
Zoli, tökéletesen igazad van. A klánból való azonnali kilépés lehetőségének elvétele olyan, mintha összezárnának egy ketrecbe Mike Tysonnal, és csak egy menet után nyitnák ki az ajtót. Nincs választás, vagy visszaütsz, vagy kibírod az ütést, de Tysonban nagy kárt nem okozol.
|
Én ezekre ezt tudom ajánlani:
Quote:
Originally Posted by vityu
Egységet benn tartani, életképes országokkal játszani, szembetámadni NEM csak a nagy klánok privilégiuma.
Számoljunk utána:
van mondjuk 2 elf: 27/27-es
van 2 gnóm: 50/10-es
meg legyen még 6 ork: 50/10es
legyenek mindannyian 10000 hektáron, az egyszerűség kedvéért.
280.800 tornyos elf íjász
600.000 gnóm íjász ebből 120.000 toronyban
1.560.000 ork íjász ebből 312.000 toronyban
Ez azt jelenti, hogy ha valaki ezt biztos sereggel akarja átütni, durván 36.000.000 védőpontot kell átütnie.
Ehhez 3,4milla 95%-os morálú tudós ork ló kell, ami 65400 barakkba fér el, 100.000 hektárból, ez 65,4% barakkot jelent összesen, ha az összes tag ork. Ha az orkok 70% barakkot tartanak, akkor marad 4600 üres barakkjuk valszeg minimális toronnyal, de legyen az is 4600.
ez 239,2k tornyos íjat jelent. Ez 5,1milla pont környéki védőerőt ad nekik. Ezt átütni 500k ork tudós ló elég az 1.560.000 ork barakkhelyből.
Akkor beszélgessünk az anyagiakról. Mindenfajta külső segítséget mellőzzünk.
A támadó klán mondjuk 6orkból áll, 760k pontosak. Az összes pénzt nem számolom, mert támadóként előre gondolkodhattak.
A kis klánban elméletileg lehet 40mrd arany. De reálisan 32-35mrd.
Legyen az íjak ára: 18k Ilyen áron 1,77 milla íjat lehet bevenni. (Ez elméleti oldal) Az összes hely 2.440.000. Tehát ÖSSZESEN 700k egységet kell benn tartani ahhoz, hogy a teljes barakkhely televehető legyen.
700k egység alap számokkal számolva megeszik körönként 140k bála kaját eszik meg. És szintén alappal számolva (mert már unom) 2800 tanya megtermeli a kaját hozzá. Ehhez jön még a markotány az orknál meg tekercsek a termelőknél. Tehát ettől kevesebb a fogyasztás, és több a termelés.
Az elf full seregbenntartás mellett is képes ilyen felépítés mellett pluszban termelni, az 50/10-es hadisokhoz meg simán elfér a saját ellátásra szükséges tanyamennyiség.
Mondhatjuk, hogy akkor hova a termelés? (Tudom, törpét nem raktam bele, de már nem akarom átszámolni, de lényeg, hogy van törpe ork helyett, amelyik legyártja a fegyvereket.)
Egy 10k-s ország simán legyárt 20 kör alatt 12k egységet, tehát 20 kör alatt a klán 120k-t. Ehhez 20 kör alatt kell 120k fegyver, ami 700 törpe kovácsból simán kijön, ami a 10k-nak csak a 7%-a.
Ez egy hónap alatt 4,3millió egységet jelent.
És akkor klánraálláskor lehet bontani a kovácsot, tanyákat, házakból kicsit, kocsmákból...
700kovács, meg ha 5% tanya van mindenkinél, akkor 3500tanya, plusz az elfeknél vagy 2400 tanya... Plusz éhezés mindenkinél, ez alsó hangon 110k pontesést okozhat, persze, ha kell egyáltalán ennyi. És akkor még csak a termelő épületeket bontottuk, kocsmák, házak maradtak a helyükön.
Had ne sajnáljam már szegény kis országokat... Okosan csinálva, nagyon szépen megoldható. Probléma egységek benntartása? Akkor ne legyen probléma az sem, ha be lesznek verve.
Amikor annak idején 300-400k között voltunk, 600k feletti országokat is magában foglaló kisebb klánlétszámú klán jött ki ránk. Egy alábontós oda-vissza ütésből mi nyertünk. Lehetetlen megcsinálni? NEM!
Amikor a pékekkel hadakoztunk, amikor a fokozások miatt alig tudtunk ütni rajtuk valamit, majd ránk álltak klánban, ami alig volt kisebb a mostaninál, ÖSSZESEN 900k lovat tudtunk venni. De az már segélyből is ment. Ha nem rontom el az indítást (mind a mai napig sem tudom, hogy miért nem ment ki a sereg), akkor az alábontás miatt, csak feleannyit veszítettünk volna...
A fenti példában egy olyan klánt raktam össze, ami könnyen üthető kategóriában van.
Tehát a menekülés mint stratégia klántámadásoknál nevetséges.
Persze, amikor senki nincs a gép előtt, akkor érthető, annyi különbséggel, hogy ez egy online játék. Tehát egyértelmű fölényben van az, aki gép előtt van. Így igazán ezt sem tartom indoknak. Na meg erre lett volna jó a klánvezér szerep erősítéséről szóló topik, mert a lentebbi csoportokban lehet segítséget küldeni, itt meg semmit sem lehet csinálni...
|
Miért kell, hogy valaki betonelf legyen, ha meg akarja magát védeni? Emberek, kell valakinek FÖLD??? Egy 2elfes, gnómos, pár orkos társaság beütéséhez is rengeteg ló kell. És ez a lényeg. Minél több lovat kicsalogatni az ellentől.
Ennek az a következménye, HOGY KÖZEL ÜRESEN FOGNAK ÁLLNI a támadás után. Hány sereggel verd be? :O
Ja, hogy az itt sikongató "kicsi, szegény" klánok nem tartanak benn annyi egységet, hogy értelmesen televehessék magukat, mert fő a termelés :S
A földleadási kedvezmény bevezetése előtt aki nem készült fel az esetleges klánakciókra, annak következménye volt. Most annyi a következmény, hogy a külsőn meg kell hallgatni, hogy megint szétdobálták az országokat.
Akkor mégis több játékos volt. Akkor kevesebb elf volt, akkor nőtt meg a black dragon is először jelentékennyé.
Csak eljutottunk oda, hogy ha egy stratégiai játékban valaki meg akarja szerezni a játék célját, akkor még ő a gonosz...
Nem így kell legyen, gyerekek... Egy pár címszóval összefoglalom a játékot:
1. stratégia
2. háborús
3. a "ranglista" alapja a megszerzett földmennyiség
Ezzel szemben mi van az A-ban jelenleg? 50-100 full elf klán, a maradék is elf többletű, meg van vagy 10normális vegyes felépítésű klán.
Tehát léteznek a játék elfjei, akiknek a megszerzett földmennyiségből fakadó "ranglista" helyezését nem kísérte SEM stratégia SEM háború.
Ott vannak a nem elfes felépítésű, kidobálós klánok. Az ő stratégiájuk ez. Viszont hiányzik innen is a háború, és a "ranglistához" szükséges föld megszerzése.
És az utolsó brigád a normális felépítésű harcolós klánok. Sajnos nem sok példát látni rájuk.
Feltűnt a közönségnek, hogy ők hol vannak általában? A pontlista elején. Mind az országaik, mind a szövetségeik. Mert a "ranglistához" szükséges földet értelmes stratégiával szerzik, amiben megtalálható a háború.
__________________
BorzalmakVárosa (#199867) 1/A Black Dragon (#3270)
|