Miután körbeértem visszamegyek és befejezem a törzs kettévágását. Ez legalább fél óra intenzív favágást jelent.Elhozom a kötelem a szekérről és a törzs frissen levágott, könnyebbik végén áthurkolom.
-Na most kellene egy kis segítség. Legaláb még valaki jöjjön és segítsen elkanyarítani az útból ezt a vacakot.
A batártól elfelé kezdem el húzni a véget, kanyarodva, hogy mint egy ajtó, elforduljon az úrtól.
Miközben a kötelet húzom odaszólok a többieknek:
- Kicsit bentebb - a fejemmel mutatom az irányt (ahol az elf látta a mozgást, és ahova Stancil is mutatott) - van egy nyompár ami nem orkké. követni nem tudom mert ahhoz nem értek, de valami orknál kissebb hagyta a nyomot. Talán ember. Ha valaki ért hozzá nézze meg érdemes-e követni.
- Én valamennyire értek a nyomolvasáshoz, úgyhogy megnézem, de akkor nagyon figyeljetek, mert itthagyom az őrséget!
Elindulok arrafelé amerre a nyomok vannak. Közben a nyílpuskámat elrakom és visszacserélem rövidkardra, hátha közelharca kerül ismét sor.
Nem túl sok idő telik el és visszatérek.
- Úgy tűnik ismeretlen "barátunk" végignézhette az eseményeket, mert megállapítottam, hogy elég hosszasan álldogált ott. Valószínűleg ember lehetett az illető (talán ő bérelte fel az orkokat?) Na de mindegy, ez abból a szempontból lényegtelen, hogy most úgyis tovább kell mennünk. A nyomokat lehet, hogy tudnám követni, de szerintem teljesen felesleges lenne, most más dolgunk van. Azonnal induljunk?(a kérdés feltevése közben szállok is fel a batár vezető ülésére,kardomat mostmár elrakom.)
Miután vagy két lábnyit elmozdítom a rönköt nagy erőlködve, abbahagyom és pihenek. Felrakom az összegyűjtött fegyvereket is kiveszek a zsákomból egy darab szárított húst, meg a kis vizes kulacsot, és a kulacsba töltök egy kevés pálinkát. Boci és Szürkesörény elé rakok egy kis füvet aztán bal hónom alá kapom a bárdom és bal kezemben a kulaccsal jobbal a rágcsált húst fogva visszamegyek Capullo mellé. Húzok egyet a kulacsból aztán odaadom neki és tovább figyelem az erdőt.
- Ez nem annyira tüzes mint én Álszakállú barátom. Ártani nem fog, de a szomjad oltja és talán kicsit elviselhetőbb lesz a várakozás. Ha ittál dobd oda Stancilnak, hátha megszomjazott. Derekasan helytált magához képest. - Stancil felé fordulok és egy félvigyorral odaszólok neki is - De a kulacsom kérem vissza!
Huzok egyet a felemnyujtott kulacsbol, majd odaadom Stancilnak.
- Itt van fiu. tenyleg derekasan kitartottal.
A srác beleiszik, majd könybelábad a szeme, és köhögni kezd.
- Nagyon finom... - közli kissé kényszeredetten.
Majd a torpehez visszafordulok:
- Koszonom! Meg egy ideig jo lenne ha varnank, mig osszeszedem magam, az a nagy allat, eleg szepen elkapott... A fegyvereken kivul nincsen mas naluk? Valami ertekes talan?
- Nem, a fegyvereiken kívül nem volt náluk semmi értékes. Ha felülnék a lovadra te meg a szekéren utaznál, az segítene? Én meg majd melletted léptetek.
- Meg tudnad ulni a lovam? Nem lenne jobb neked menni Csacsi-n, a kolyok meg ellesz a loval. A csacsirol konnyebben harcolnal.
-Bahh.. ha olyan harc lesz akkor úgysem lóhátról fogunk harcolni, ha meg nem akkor meg minek csacsigoljak? A lovad jobban elbír mint szegény csacsi.
- Valaki meg igazán jöhetne segíteni elhúzni ezt a vacakot, mert egymagamnak kicsit soká tartana.
Ha látom, hogy senki nem segít Gren-nek, akkor én odamegyek és segítek neki.
Ketten kemény fél órás erölködés után annyira elmozdítjátok a fát, hogy tovább lehet haladni.
Míg ti a fával bajlódtok:
Miután elövetem a kötözéshez használt cucaimat a ládából ellátom Capulló sebeit. Amenyire csak tudom. Nem sajnálok némi cickafark fözetet sem.
Megkoszonom a kirurgusnak a munkajat, majd a segitsegevel feltapaszkodok, odamegyek a lovamhoz, es kihuzom kardjaimat, egy gyors mozdulattal megszabadulok alcam nagy reszetol, es csak a nyeregtaskaba gyomoszolom, es elindulok hogy elfoglaljam a torpe helyet a szeekren, ahol tovabb folytatom a "tisztalkodast". Kardjaimat magam mellett tudva elegedetten dolok hatra, pihenni.
(A kötözés és ápolás azt eredményezi, hogy nem fertőzödik el a sebed és valamivel gyorsabban gyógyulsz, mintha nem láttak volna el, de ettől még nem vagy jól. A kulccsonttörés miatt a bal kezed fel van kötve, nem nagyon tudod használni. Vedd figyelembe, hogy míg jobban nem leszel nem tudsz harcolni (ha mégis harcolsz, az minuszokkal jár). A mozgás is nehezedre esik, ráadásul a sérüléseid hosszan gyógyulnak, erről se feletkezz meg.)
Miután elhúztuk a fát megtisztítom a fegyvereim, felcsatolom őket aztán felmászok a szekérre és kiveszek még egy kis kaját. Eközben Stancil lemászik a batárról, majd odamegy hozzád és visszadja a kulacsodat. A pálinkázott vizes kulacsot is magamnál tartom, aztán a kaját rágcsálva felmászok Capullo lovára a szekérnél. Körbenézek és a többiek felé szólok:
-Na? Indulunk? Menjünk mielőtt gyorslábú kedvencünk újabb büdös orkokkal jön vissza. Nem mintha ellenemre lenne a harc, de így lassan fogunk haladni, ha megvárjuk mindíg őket!
Stancil felül a csacsira, és várja az indulást.
Last edited by Chris; 08-03-2006 at 09:33..
|