[VérGyöngyTyúk Z]

Kilépek a fogadóból és elindulok arrafelé amerre emlékeim szerint a Virágzó Cseresznyefa van.
Az úton odafelé néha megkérdezek egy-egy helybélit az irányról és jó fél órával napnyugta előtt megpillantom a parázslabdacsok kékes derengését, ahogy az éjjelre készülve egyre erősebben fénylenek.
Az épület nem kelt bennem túl sok bizodalmat. Túl könnyed, túl vékony egy törpe szemének. Sehol egy vastag, sziklából faragott fal, vagy legalább egy terméskőből rakott kémény. Bahhh.. mindegy, nem építészt keresnek úgysem. Az ajtóban álló magas elf kissé meglep. Hmm.. jó ha a gyomrát elérem nyújtózkodás nélkül. Mindegy. Megrázom a vállam, hogy érezzem a bárdom megnyugtató súlyát, aztán jobbom a csatacsákány fejére ejtem, de nem markolok rá. Még nem. "Tooma adj erőt" Kihúzom mind a 129 hüvelykemet és határozottan döngő (na ezt csináld utánnam sudárka!) léptekkel megindulok az ajtó és vele az ajtónálló felé.
- Elnézést uram, napnyugta előtt nem léphet be a fogadóba! - állja el az utadat az elf.
- Na ennyire pontos találkozón se voltam még. - morgom a szakállamba és elfordulok az elftől. Kimegyek és átsétálok a kerten. Látom, hogy szemben a bejárattal áldogál a falnak támaszkodva már valaki. Hmm.. a termetéből ítélve ember. Vagy egy nem annyira magas elf. Kisétálok a kertből és menet közben megkocogtatom az egyik vasoszlopot ami a parázsgömböt tartja. Hmm.. nem a legrosszabb vas, ahhoz képest, hogy valószínüleg ember csinálta. Arébb megyek kicsivel és arccal a bejáratnak megállok. Már nem lehet sok hátra. mindegy. Várni tudok. Ezt megtanultam még Tarin mélységi őrjárataiban.
Pontban naplementekor megjelenik egy díszes kocsi és megáll a Cseresznyefa előtt. Ugyanaz a fickó száll ki akivel délután beszéltem. Vagy csak nagyon hasonlít? Ahhoz már kevés a fény, hogy pontosan lássam.
Az elf beengedi az ajtón és mozdul az eddig falnak támaszkodó alak is. Felkap valami batyut a földről és odalép az elfhez. Mond neki valamit az meg beengedi.
Na hát akkor rajta. Mély levegő, egy halk fohász Toomá-hoz és indulás. Odamegyek ismét az elfhez és egyik tömpe ujjammal az égre bökök (mintegy jelezve, hogy az még az elfnél is magasabban van):
- A nap lenyugodott. Én pedig még mindig szeretnék bemenni.
(Hmm.. tudnak ezek az elfek faarccal nézni.)
Az elf nem szól egy szót sem, csak kinyitja az ajtót egy széles karmozdulattal.
Persze a karja végig a fejemnél jóval magasabban van, (jóhogy azt nem akarja, hogy a lába alatt lépjek be.) Na mindegy az ajtó nyitva, hát lássuk a sárkányt. Belépek a fogadóba.


Kinézet: 129 hüvelyk magas törpe, fején acélsisakkal (kétoldalt ezüstel berakott fejszeszimbólumok) a sisak elején félökölnyi, kereg acélgomb.
Barna mellig érő, kerekre nyírt szakál, a sisak alól egyenesszálú barna hajtincsek látszanak ki (vállig érő haj). Jégkék szemek villognak az összehúzott szempillák alatt.
Vasalt, rövid, gyalogló bőrcsizma, vastagnak látszó kopottas kék szövetnadrág, vastag bőr deréköv, szürke vászoning, a karokon acél alkarvédők, az övön jobb felől egykezes csatacsákány, balról harci kalapács csüng. Hátra csatolva egy nagy kétkezes csatabárd, a nyél vége kikandikál a jobb vállam felett. Az övemen balra hátul kis övtáska, jobbra hátul egy tőr.