Kérlek Istenem, erősítsd meg sajgó lelkemet,
E nagy háborgó tengeren még küzdenem kell!
Hisz a gonosz áradat nem kíméli a lelket,
Eltapos minden szépet s gúnyosan rád nevet.
És ha lázadni mersz ellene, hatalmát féltve,
Sok korbácsütéssel válaszol e merészségre.
Tajtékzik, mint háborgó tenger az éjben,
Összetör minden csónakot, a sötétségben.
Ó Istenem ki menti meg e sajgó lelket?
Hisz már eltűnt a halvány fénysugár,
Mely megmutatná merre hogyan tovább.
Kérlek, segítsd őt a végtelen tengeren!
Sok fájdalomban úszik, sötétség nem múlik,
De még küzdve küzd, nem adja fel, még hisz
Abban, hogy a gonosz ereje egyszer elmúlik,
Korbácsoló hatalmától többé nem kell félni.
Mond, talán a remény csupán csalóka álomkép?
S a háborgó tenger nem csitul, bár mit is tennél?
Örökös harc, küzdelem, mely végig kíséri életed,
Feladnod nem lehet, hisz akkor vége az életnek!