[Chris]

A Virágzó cseresznyefa a város északi felén, a nemesi városrész szélén található. A környéket különálló kerttel körbeölelt házak uralják. A teraszos kertek között kanyargó, gömbölyű fehér kövekkel kirakott utakat varázsfényű parázsgömbök szegélyezik. A gömbök kovácsoltvas oszlopok tetejére erősített virágformájú burákban pihennek. A Nap épp lemenőben van, s a parázslabdacsok halványkék kissé hunyorgó fénnyel világítják be az utcákat.
A fogadó kétszintes épület. Tartószerkezete faoszlopokból áll, ezek közét téglával töltötték ki. A tető bonyolult, mégis könnyed: faragott gerendák és színes cserepek alkotják. Az épületet fából készült tornác veszi körül, előtte gondosan ápolt kert terül el. A fogadó színei a tavaszt idézik, díszítő motívumaiban könnyen felfedezhető a virágzó cseresznyefa. Az ablakok nem marhahólyagból, és nem is üvegből készültek, hanem valami könnyű, áttetsző szövetből. Kívül spaletták díszelegnek az ablakkeretre erősítve.
A gondosan faragott és festett ajtó előtt egy magas elf férfi állja el az utat a befelé igyekvők előtt. Fonott szőke tincsei a válla alá érnek, ibolyaszín szeme nyugalmat áraszt. Öltözéke egyszerű, és praktikus, nem a tiadlani divat szerint készült, színeiben a lombok ezerféle zöldjét idézi. Látszólag fegyvertelen, megjelenése mégis tekintélyt parancsoló, és fenyegető.
Mikor alábukik a Nap, egy hintó gördül be az utcába. Megáll a fogadó előtt, és egy középkorú, őszes hajú kissé köpcös, díszes ruhába öltözött férfi száll ki belőle. Tisztes jómódban megöregedett kereskedőnek tűnik. Határozott léptekkel a bejárat felé veszi az irányt, mikor oda ér, az elf szó nélkül eláll az útjából, és kinyitja neki az ajtót.

A fogadóval szemben hanyagul a falnak dőlve egy ember álldogál. Kopott, homokszín köpenyt, sötét nadrágot és hozzávaló inget visel, fejét egy kissé formátlan, széleskarimájú vászonkalap fedi, mely árnyékot vet az arcára. Mellette, akár egy hűséges útitárs, egy batyu pihen a hűs köveken. A férfi már jó ideje várakozhat, hisz még arra is volt ideje, hogy pipára gyújtson.
Az erősödő zajra felemeli a fejét, és érdeklődve figyeli, ahogy a hintó behajt az utcába, majd megáll előtte. Felkapja a csomagját, és pár lépést oldalaz, hogy lássa, ki érkezett. Megvárja, míg a jövevény belép az épületbe, és csak utána megy oda az elfhez.
– Bemehetek már? – szegezi neki a kérdést.
Amaz válasz helyett szélesre tárja előtte az ajtót.