Azért ne essünk a ló túlsó oldalára, itt senki sem mondta, hogy összejátszás van a kisklánok és az anyaklánok között, legalábbis a vádaskodásokon kivül, nem szerepelt erről semmilyen tény, úgyhogy azért nem kéne rögtön azt mondani erre hogy milyen nyiltan felválalja bárki is.
az ütlegelős kisklánoknak igazán új infóra úgysincs szükségük,általában az első 2 megtervezett ütés után már úgyis inkább a probálgatás megy klánban...
az országok átugrálgatása meg megint csak nem szabály ellenes, hiszen nem tilos átlépni egy másik szövetségbe, mindig az ország tulaja dönt, hogy neki megéri-e... egy klánba lépés nem kötelezően életre szóló, lehet érdekből is rövidtávon.
A pékeknek meg szerencséje és egyben szerencsétlensége, hogy a 2kisklán pont olyan távban van hogy a másik elé hullik a célpont, sztem ha a magatokba néztek egyikötök sem hagyna ott egy olyan klánt amiről tudod,hogy üthető, mert egy hasonló felépitésü klán verte be, és pont az orrotok elött van, még akkor sem ha esetleg volt klántársaitok, barátaitok verték le... ha meg volt tudatos összejátszás akkor az száradjon az ő lelkiismeretükön, de erre semmilyen bizonyiték, vagy vallomás nem hangzott el, nem kell itt rögtön verni a mellét mindenkinek, hogy milyen bátran beszélünk erről, mert sztem semmi olyan nem hangzott el (az offolókon kivül) ami szabályellenes lett volna...
__________________
Az élet olyan mint 1 simson, ha nem megy be kell rúgni
|