Tsyl, örülök, hogy már ennyire jobban van az az édes vizsla.
Nekem az egyik dobermanom volt egyszer nagyon kétségbe esve, a szemeit és a kétségbeesett nyüszítését soha nem fogom feledni.
Imádott földet kaparni a mezei rágcsálok után, és egyszer egy törött literes üvegbe kapart bele. Iszonyú volt, az emberi felelőtlenség tanúbizonyságába vágta szét a bal, mellső tappancsát a csontokig.....
Kétségbe esett volt, pedig nem egy gyenge idegrendszerű fajta, csak egyszerűen azt hitte szerintem, hogy az imádott gazdi mindenre képes. Ölbe vittem haza. Akkor már 30kg-os volt és másfél éves. Azt a lábát sajnos nem lehetett már teljesen rendbe hozni, mert szét vágott az üveg mindent végleg. A műtét se segített, és a seb összeforrás után is csak igazán a másik 3 lábára tudott nehezedni élete végéig. Erre ezek után mindig sántított. Igaz, ez örökmozgósában és vidámságában ez nem tudta korlátozni.
A kutyák túlélőképessége, vagy pontosabban az állatoké, egyszerűen csodálatos.