Quote:
Originally Posted by tulip
Nézd Szamár, én teljesen normális hangnemben kérdeztem valamit, amire sértegetéssel reagáltál.
Légy szíves, ne játszd meg a szent embert, mert nem vagy az. Azok közül, akik 10.000 hektár felett játszanak/játszottak, nagy százalékuknak előfordultak már "kétes ügyei".
Rendben ne nevezzük csalásnak. De ki ne szólt volna a haverjának (másik szöviből), hogy vegye már be gyorsan a piacról az árut, mert letakarja a piacot és azonnal szüksége van az egységeire? Ugyanmár!
A hódító elitje egy elég zárt közösség. A többsége már 10 éve játszik és ismerik egymást, személyesen is. Mondhatni, már az bunkóság, ha egy ilyen régi ismerősnek nemet mond az ember, nem?
Tehát én senkit sem sértettem meg, csak kérdeztem valamit. Voltak, akik rendesen válaszoltak, voltak akik a nagyképűen, lekezelően, bunkó módon sértegetve. Ki-ki intelligenciájának megfelelően.
Nem kéne ilyen tapló módon rárontani arra, aki csak kérdez valamit, ugyanis ez egy játék, amit együtt játszunk. Játszani pedig úgy jó, ha nem utálják egymást a játékostársak.
Bár lehet, hogy Neked az okoz örömet, hogy csúnyán leszólhatsz bárkit, mert a játék elitjei kiáálnak melletted csak azért, mert régóta ismernek, nem azért, mert egyetértenek veled.
|
jelentem 10k heki felett vagyok én és a klánom fele. nem tudom mindenkiről,hogy mióta játszik pontosan, de nem 10éve... nem vagyunk puszipajtások minden 10k feletti orival. Bár igaz, anno Ovisokkal elég jó viszonyt ápoltam én személy szerint, de játékon kivül, és mai napig szivesen dobok be velük pár sört. jah és mivel résztvettem pár talin ismerek még 1-2 Bigest aki ott volt szintén. Amúgy ez egy egyszerü irigység,hogy nekünk itt fent van az orik nektek meg lent. nem keveset küzdöttünk érte, főleg mi akik nem 10mrdokkal léptünk fel ide. folyamatosan termeltünk és ha volt tőke, akkor ütésre forditottuk, nem egyszer volt úgy hogy le kell újráznunk, 1x teljesen kicsontozták pár orink... de elértük.
Javaslom nézz vissza tavaly agusztus-szeptember környékére, amikor sok helyről csak azt hallgathattuk,hogy mi csak azért voltunk mert leadtuk a földet a 7.osztálynak. főleg hogy utána másfél hónapot szabiztunk. de csak pihenés céljából, és hogy a piac helyrerázodjon, mert a minimális tartalékaink is a 4ed-ét érték. és láss csodát ők felmásztak, mi meg szép lassan beértük őket, megfogtuk őket, és visszavettük kamatostúl a földünket, mert ez volt a célunk. anno mi is probálkoztunk kis sereget kiküldeni proba szerencse alapon és volt amikor bejött... Sőt anno a vándor ellen és is kockáztattam a kisklánban, inkább nem hagytam bent az ijjaknak helyett, hanem 1biztos és 1 kisebb proba sereggel mentem szembe vissza... és bejött.
Ami miatt feltünőek az ilyen ütések:
-a topra mindig többen figyelnek, mint a középmezőnyre.
-10k heki felett, már ritkásak az események, ezáltal könnyedén érdektelenségbe, és figyelmetlenségbe fullad az egész. sokkal több távol marad ki a legnagyobb klánoknál szerintem, mint a buzgó feltörekvő ütős klánoknál. ebből fakadóan történhetnek ilyen furcsaságok, anno nálunk sem figyelt eléggé az éjszakás amikor jött a 7.osztály, és nem volt bent elég kp-nk megfogni őket, a szembemenni meg nem tudtunk, mert nem volt nézve klánlista, így csak a sereget szurtuk ki a távolban...