Az a 20mrd ember nem lenne sok egy kicsit? Pár éve még alig 6 mrdről volt szó. Kb ennyi az amit zsúfoltság és éhezés nélkül el lehet "kiszolgál" a bolygó.
Az éhező emberekről pár gondolat:- Az éhező emberek 90%-a Afrikában él, olyan helyeken, ahol tényleg nagyon korlátozott számú ember élhetne.
- Így is elég szaporák, de pár éve volt egy humanitárius szervezet, aki több faluba bevezette az vezetékes ivóvizet és így az asszonyoknak nem kellett napi kb 20-30km lesétálni a legközelebbi vízforráshoz. Erre pár évre szinte humanitárius katasztrófa jött létre. Az eddigi születések legalább meg 5-szöröződtek. Mert a szabadidejüket azzal töltötték, mint a nyulak.
- Pár napja volt a BBC-n egymás után két hír. Az első: Afrikában van a legtöbb HIV fertőzött (ahol mint feljebb is írtam, rengeteg az éhező) és ez a szám nagyságrendekkel növekszik minden évben. A következő hír, az pedig a Pápáról szólt, aki azt üzente az afrikai keresztényeknek (akik nagyon nagy számban vannak és ők is ehhez az éhezőkhöz tartoznak leginkább), hogy ne használjanak óvszert, mert az nem összeegyeztethető dolog.
Most erre mit lehet mondani? Szaporodjatok, hogy legyetek minél többen, legyetek betegek, éhezzetek, majd a Nyugat megsegít?
Quote:
Originally Posted by vityu
Szerintem ez buta hozzáállás.
Igen, a földünk jelenleg a felmelegedés állapotában van, de az ember olyan szinten erősíti ezt a felmelegedést, hogy az általad említett evolúciónak NINCS ideje az élőlényeket átalakítani. Olyan gyorsan zajlik le ez a melegedési periódus, hogy az élőlények nem tudnak alkalmazkodni, pedig ez az evolúció alapja. Lehet, hogy a jegesmedve teljesen jól átvészelné, ha nem 100 év alatt játszódna le, hanem 1000 év alatt.
Fel fog borulni az egyensúly, ami a földi élet kb 90%-ának vesztét okozza majd. És ebben benne lesz az ember is, mint a tápláléklánc végén álló csúcsragadozó.
|
Lehet hogy buta hozzáállás, ezt majd az idő eldönti 
Oké, hogy most ez a divat, hogy az ember agyonra szennyezi a környezetet, de a természet is alakítja a dolgokat, pl.: vulkánkitörések. Egy átlagos vulkánkitörés legalább 1,5millió kéndioxidot juttat a légkör magasabb rétegeibe (15-20km magasra), de pl az egyik legnagyobb és legismertebb a Krakatau kitörése több mint 25millió tonna kéndioxidot bocsájtott ki, amiből kb 20%-al több savas eső lesz. Ezek is durván ózon- és környezetromboló hatásúak és mégsem teszünk ellene semmit. Egyébként ez az elkövetkezendő pár évben valószínű gyakori hír lesz, mert a világon az elmúlt pár hónapban sorra jönnek a hírek földrengésekről, vulkánkitörésekről.
Az evolúció, azt is sikeresen megoldotta, amikor a dinoszauruszok kora véget ért valószínű egy meteorittal, ami nem húzódik el több száz- vagy ezer évet. Megváltozott az éghajlat, sokat esett a hőmérséklet. Fajok milliószámra kipusztultak, de elkezdődött a mi álltalunk ismert "Föld" kialakulni. Ha anno nem halnak ki a dínók, akkor ők lennének a domináns faj a földön, lehet hogy gondolkodó és szervezett csoportokká tömörülnek és olyan pályát futnak be mint most mi emberek, de akkor meg mi nem lennénk sehol. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy ha kihal egy faj, akkor csak idő kérdése és a helyére áll egy másik. A természet csodákra képes 
__________________
"War. War never changes."
[SZ]Régi Nagy Magyarország/Phoenix (#322834)
[SZ]Picurmanoo (#396769)
"All this has happened before, and all this will happen again...
End of line..."
(BattleStar Galactica)
|