Gálhidi György (Diósgyőr): - Nagyon akarta a győzelmet a csapat, ez főleg a második félidőben látszott a pályán, amikor abszolút ráerőltettük akaratunkat az ellenfélre. Fontos meccset sikerült megnyerni, és nem elhanyagolható módon lélektani szempontból is. Reggel kaptuk a szörnyű hírt Nota Gyula haláláról, nagyon szomorú, hogy ilyen ma megtörténhet. Jól ismertük, nemrég találkoztunk is vele, mélyen lesújtotta a csapatot a gyilkosság híre, ezért is jelent olyan sokat a siker.
Hevesi Tamás (REAC): - Osztozunk a Diósgyőr gyászában, értetlenül állunk a történtek előtt. Ami a meccset illeti: sajnálom, hogy pont egy ilyen büntetővel kaptunk ki, véleményem szerint a tizenegyes teljesen jogtalan volt, hiszen nem történt szabálytalanság. Az első félidőben partnerei tudtunk lenni a hazai csapatnak, gólt is rúgtunk, ami egy ilyen kis csapatnak, itt, Miskolcon nagy szó, a második félidőben viszont, el kell ismerni, jobb volt a DVTK. A szünetben úgy tűnt, pontot tudunk szerezni, sajnos ez nem jött össze.
__________________
ஜ۩۞۩ஜ
~~~ SHUT UP AND ENJOY THE HARDCORE ~~~
ஜ۩۞۩ஜ
|