Párbeszéd
- Jó napot! Leülhetek?
- Parancsol?
- A hely. Szabad?
- Hát…
- Az tökéletes! Amint megláttam magát, azonnal tudtam, hogy arany szíve van, s bármikor megkímélné egy fáradt idegen fáradt altestét.
- Kérem, én…
- Ó, milyen modortalan is vagyok. A nevem, Lénárd. Vezetéknevemet senkinek sem mondom el, mert túlságosan is slamposnak tartom a Lénárd mellett, így egymagában a Lénárd viszont kifejezetten magabiztos emberről árulkodik. Önt hogy hívják. Kérem, ne mondjon vezetéknevet!
- Hát… Odett… Elnézést, de maga nem tartja kissé tolakodásnak az ilyen „nő fogó” mellébeszélést?
- „Nő fogó”? Mellébeszélés? Hölgyem ebben a kis kávézóban egyedül ön ült, amikor bejöttem ide. Ezért aztán azt gondoltam, hogy: „két korunkbeli fiatal miért is ne ülhetne le egymással beszélgetni annak ellenére, hogy nem ismerik egymást?”. De ha zavarom önt átülhetek egy másik asztalhoz is.
(csend)
- Kérem, megtisztel, hogy maradhatok.
(hosszú szünet)
- Mit olvasott az előbb, míg meg nem zavartam?
- Szóval kifogyott a locsi-fecsi témáiból.
- Ezt miből gondolja?
- Miért érdekelné, hogy mit olvastam az előbb? Nyilvánvaló hogy megszeppent a szemrehányásomtól.
- Ha tudni akarja, sok mindent elárul egy emberről az, hogy mit olvas!
- Én egy Rejtő könyvet olvastam. Ez mit árul el magának?
- Hát, akkor maga valószínűleg vidám természetű.
- És maga szerint most mindent megtudott rólam?
- Persze hogy nem! Melyik könyvét kedveli a legjobban Rejtőnek?
(rövid csend következik)
- Ismer egyáltalán olyan könyvet, amit ő írt?
- Hát ő…
- Hm. Szóval most olvas ilyet először. Csak nem egy barátja ajánlotta?
(csend)
- Na és ha igen?
- Semmi, semmi. Feszült szokott lenni általában?
- Miből hiszi hogy én…
- Szereti a könyvet, amit most olvas?
- Igen… nagyon is, de mi köze…
- Mivel foglalkozik?
- Ö… ügyvé…
- Ahha! – rácsap az asztalra.
- Folyton feszült a munkája miatt. Nem ér rá ilyesmit olvasni. Többet kéne lazítania.
(Lénárd elővesz a zsebéből egy kis cetlit és egy tollat, majd ráír valamit. Végül Odett felé nyújtja)
- Hívjon fel, ha pihenni akar egy ismerősével, és én bármikor a rendelkezésére állok, hogy segítsek kikapcsolódni magának.
- De… hát… Még is miből gondolja, hogy nincs barátom?
- Ebédidőben egyedül ücsörög egy kávézóban. (szünet) Hívjon fel. Bye, kedves!
(Már majdnem kilép az utcára amikor…)
- Nem úgy illik, hogy a fiú hívja föl a lányt?
(Visszafordul)
- Na de, nem tudom a számát.
|