A roma családanya 15 gyerek kíséretében belép a családsegítőbe.
- Ez igen! - így a szociális gondozó -, Ezek mind a magáé?
- Persze, hogy az enyimek - válaszolja enerváltan az anya, akinek már
herótja lehet ettől a kérdéstől, majd odafordul a gyerekekhez, és
kiadja a parancsot:
- Üjjé le, Jocó! - mire az összes gyerek leül.
- Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor most közösen kitöltjük a
kérvényt. Először kérném a gyerekek nevét, egyenként.
- Ez itten a legidősebb, a Jocó.
- Aha. A következő?
- Ez meg itten a Jocó.
A szociális gondozó felhúzza a szemöldökét, megköszörüli a torkát, és
tovább ír. Egyik fiúnak a másik után, a legidősebb négynek, mindnek
Jocó a neve. Ezután a legidősebb leány kerül sorra. Mit ad Isten, az is
Jocó.
- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a dolgot. Akkor az összes
gyereket Jocónak hívják?
- Igen, ezze eccerűbb a dógom - válaszolja az anya. - Ha itt az ideje,
hogy indúni köll az iskolába, csak szóllok: "Jocókám, indulás!". Ha kész
a vacsora, csak elkiátom magamat: "Jocókám, kész a kaja!", és má
szaladva gyün is az összes. Ha félő, hogy kiszalad valamellik az uccára,
csak szóllok: "Megájá, Jocó!", és az összes megáll. Életem legjobb
ötlete vót, az összeset Jocónak keresztűni.
A szociális gondozó gondolkodik egy kicsit, megráncolja a homlokát és
merengve megkérdezi:
- És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja szólítani, nem pedig az
egész csapatot?
- Há mi lenne? Akkó a vezetéknevin szólittom...
|