Rossz a kedvem
Kanyarokba formált mélyülés
ölelésből kimaradt vállalás
könnyekből fakadt enyhülés.
Elmerengő délutánba biccent
a fáradt nyavalygássá nőtt nyűg
marasztalón simul aggódó kezem
tenyeredből csent izzadt kesztyűd
ujjai közé. Vetett ágyban sikolt
a tőled örökölt árvulás,
csupasz testén hagyott
nyomot lehed, mielőtt elhagytál.
Elhagytál? Nem is voltál enyém
tengeren fogant ringó álom
kérdések nélkül a választ ölelném
lépteid halk neszére várok.
Vízpartra vágyom, csöndedre
szélben felejtett foszló illat
karodba zárt testremegett
vágytól formált pillanat.
|