Első jó nyom, avagy szálka a köröm alatt…
A hős jóvoltából, aki némi aranyért szikrát csiholt az alvilág megfelelő részéből, így friss és ropogós híreket kaptak a keresett cibmi vélt helyéről. (az a cimbi állítólag sokat lógott az eltűnt lovagrendtárssal, így esélyes, hogy tudja mi törpént a lovaggal). Felkerekedett hát a csapat, hogy megkérdezze az érintett személyt. A hely a nyomornegyed alsó-közepe, így a Gróf intélmére állig fegyverben és páncélba mentek, de egyenlőre az éhes tömeg inkább kitért az acél szündisznókból álló mindenen áttörő furcsa szagú „valami” elől. A légyölő (ez vót a régi cimbi beceneve még a dúlás idején) nem ép ott volt, de azért még időben befutott, igaz nem hozott magával sem kávét, sem teasütit, helyette varázsos acélt döfködött boszorkányos ügyességgel balkazében. A csapat neki veselkedett, hogy harcképtelenre tegye, mert Vödör atya baráti szavaira nem reagált elég pozitívan, de az első kudarcokat nagy visszaesések követték csak. A szűk koszos sikátorokban kialakuló harc miatt nem tudták érvényesíteni számbeli fölényüket, a minőség ezúttal meg odát vót. Alig telt bele 30 szívdobbanásba, már hárman feküdtek halódva, egészen csinos és nagy vértócsák felett, de Légyölő még sértetlen vala. Nem csak, hogy állta a báró szörnyeket megrogyasztó csapásait, de egy ravasz csellel még le is fegyverezte, majd abit vértjének leggyengébb részére lecsapva varázsos pengéje a honaljon keresztül tört a báró makacs szíve felé. A hős legerősebb mágiáit zavarta a Légyölő ellen, de ezeket is állta, viszont így időt nyert a Bárónak, hogy szent italok által sebei beforjanak, bőre páncélnál is erősebb legyen és lelkét hősi áldás járja át. Újjult erővel támadt, és ezúttal Légyölő is hátrálni kényszerült. A hős harácsolt varázs hatalma miatt, lehult álcázó mágiájának egy része, így láthatóvá vált a vállán csücsülő apró rút lényecske, melyben később a rettenet urának démon fejedelmére ismertek bölcs fejek. Báró úr isteni erővel felvértezve rátámad a lényre, sikeresen meg is üti azt, de lévén démonból vala, így annyira azért nem fájt nekije. Viszont mivel nem szívleli, ha ütik, így utasítja Légyölőt, ideje újra rendezni a sorokat, valahol máshol. (tehát démonostúl balra el)
|