Egy barátom foglalkozik postagalambokkal. Az edzésük úgy néz ki, hogy a galambokat hátul szépen összekötött szárnyakkal bepakolják a Zsiguliba, s két-háromszáz kilóméterre eleresztik őket. Hazafelé bevágnak egy csülkös bablevest, otthon kiülnek a teraszra egy sörrel, s az elsők már lassan meg is érkeznek.
Most is így történt minden (bableves, sör, első postagalambok), hanem "Dezsőke" az egyik madár csak nem jött. Másnap se. Harmadnap se. Gondolták, szegénykét megette valami sólyom, kánya, hát le is mondtak róla.
Teltek-múltak a hetek, mikor is látja ám a barátom, hogy az udvarban
Dezsőke jön haza. Gyalog. Merthogy a szárnyai hátul szépen össze voltak kötözve.
Gondolom, Dezsőkének nem nagyon teszett a dolog, de haza ért.
__________________
Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szerettünk azt nem feledjük el.
|