Visszakanyarodva a fénysebesség kérdéséhez:
Miért gondolkozik mindenki alap sebességekben? Fénysebességhez közeledve erősödnek a relativisztikus jelenségek, teljesen máshogy viselkedik a világ. A méretek, a tömeg és az idő is változik. Fizikatanárom anno így magyarázta a hosszkontrakció jelenségét (fénysebességhez közel rövidülnek a testek): Képzeljük el, hogy rúdugrók vagyunk. Fogjuk a rudat, és rohanunk 0.9*c (c=fénysebesség) sebességgel. A rúd végén ül egy béka. Mi meg nem a léc felé, hanem egy pajtába sietünk. A pajta hossza 50m, a rúdé pedig 100m. Mit lát a béka? Hogy 0,9c-vel közeledik egy kicsike pajta, jól megijed. Pedig a hosszkontrakció miatt kisebb mint felére csökken ekkora sebességnél a rúd, és ha le tudnánk fékezni 0.9c sebességről 0-ra egy pillanat alatt, akkor tényleg nem kennénk fel a békát a falra, és nem szakítanánk ki a pajta falát.
Ha elérjük a fénysebességet, a kiterjedések és az idő elérik a 0-t, a tömeg pedig a végtelent. Ha átlépjük c-t, akkor a képletek felmondjék a szolgálatot, de ha a természet szimmetriájából indulunk ki, akkor áttérünk a negatív tartományba, azaz időutazunk. Csak az utazás ideje alatt ki kell bírni a negatív kiterjedéseinket, és hatalmas tömegünket (kb fekete lyuk)
