| 
				 Tanmese: A tücsök és a hangya 
 Jean de La Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII.században is.
 Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel.
 
 Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".
 
 
 Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A
 hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét
 élvezheti majd szabadidejében.
 
 
 A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak
 beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen
 megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a
 hangyák vezetőihez fordult segítségért.
 
 
 Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos
 helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is
 rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a
 játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát,
 egyikük éhen is halt.
 Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.
 
 
 Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az
 alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki
 több jár!
 És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:
 - "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" -
 rendelkezett.
 
 
 A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a
 helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton
 hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén
 elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
 - "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!"
 -rikkantotta.
 
 
 Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek
 sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.
 
 
 A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük
 elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
 - "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van
 rá?"
 
 
 Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
 - "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz!
 Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.
 
 
 Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják
 ezek, ki vagyok én!!!"
 Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
 - "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"
 - duruzsolta társai fülébe.
 
 
 Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga,
 csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy
 rasszista és kirekesztő.
 
 
 Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind
 több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját
 számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy
 gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor
 pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...
 
 
 Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és
 jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz
 fordult:
 - "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"
 
 
 A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
 - "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"
 
 
 A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy
 csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is
 ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az
 éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
 - "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"
 
 
 Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök
 raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a
 hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen
 volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte
 "RASSZISTAAAA!"
 
 
 A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát,
 de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem
 merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt
 volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem
 kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés
 nélkül.
 Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más
 hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly
 gazdasági válságba sodródott.
 
 
 Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák
 etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem
 cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A
 tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az
 irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül
 kaszabolták le az utolsó hangyát is.
 
 
 Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki.
 Nem vagyunk rasszisták.
 
 
 
 U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!
 
				__________________"Az elv, olyan mint a fing: tartja az ember, amíg tudja."
 
 Aki vereséget szenved, annak még nincs vége.
 Annak van vége, aki feladja.
 /Richard Nixon/
 Ahhoz, hogy az ember győzni tudjon,
 hozzátartozik, hogy tudjon veszíteni is.
 / Segal/
 |