[stampi]

Jean de La Fontaine tanmeséiről, fabuláiról volt híres már korában, a XVII.
században is.
Népszerűsége ma is töretlen, történetein generációk nőnek fel.

Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".


Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A
hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét
élvezheti majd szabadidejében.


A tücsök? Ő ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak
beköszöntött az ínséges idő. A hangyának megvolt mindene, hiszen
megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a
hangyák vezetőihez fordult segítségért.


Ők szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos
helyzetűnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is
rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részéből, majd a többit a
játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát,
egyikük éhen is halt.
Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.


Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az
alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki
több jár!
És mivel hátrányos helyzetű, gyermekei sem lehetnek mások:
- "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" -
rendelkezett.


A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a
helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton
hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén
elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
- "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!"
-rikkantotta.


Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek
sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.


A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük
elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elő magának, ha szüksége van
rá?"


Erre a tücsök agresszívan visszavágott:
- "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz!
Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetően, majd útjára indult.


Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elő... nem tudják
ezek, ki vagyok én!!!"
Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
- "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"
- duruzsolta társai fülébe.


Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga,
csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy
rasszista és kirekesztő.


Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind
több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját
számláikat is be tudják fizetni. Fel is tűnt ez a tücsköknek. Úgy
gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor
pluszműszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tőle...


Így hát elkapták a hangyát az éjszakás műszakból hazafelé, kifosztották, és
jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz
fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"


A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"


A hangya inkább legyintett, és hazament. Napokig emlegette barátainak, hogy
csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is
ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvű tücskökről, míg az
éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!"


Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök
raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből verték félholtra a
hangyákat. Erről nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen
volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte
"RASSZISTAAAA!"


A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát,
de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem
merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt
volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedűvirtuózok) senkit sem
kíméltek. Öreget, fiatalt, nőt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés
nélkül.
Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más
hangyával együtt. A hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly
gazdasági válságba sodródott.


Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák
etették őket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbűnözők nem
cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A
tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az
irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül
kaszabolták le az utolsó hangyát is.


Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki.
Nem vagyunk rasszisták.



U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!