[Cassandra]

Bíbor alkonyok

Egy tó partján állok...
Köröttem a hallgatag fák, ma halk dalba kezdenek..
Tavaszt hazudva,
Madarak éneke járja át a dermesztően reszketeg telet
Az égre vörös foltokat fest,
Mialatt ködbe vész, s félénken búcsút int a halódó nap
A csendesen zokogó felhők
Ma újra játsszák állandó, már-már banális játékaikat
Itt állok, régi emlékeket idézve,
A hulló eső kusza hajam, most könnyes szemembe mossa
Egy láthatatlan kéz
Valótlanul puhán, nesztelenül végigsimítja nyirkos, reszkető arcomat
Így állok e helyen,
Hosszú ideje már, minden egyes újabb, kegyetlenül rideg nappalon.
Így remélem vissza ami elmúlt...
Minden közönyösen csoszogó, hazugan gyönyörű, bíborszínű alkonyon.

2008.01.27.