[Cassandra]

Tűz

Egy apró gyertya ég asztalom sarkán,
Lángja félénken pislákol,
Lassan ki is alszik talán.
Régmúlt időket,
Elém elmúlt, szép napokat idéz
Tánca újra, s újra megigéz.
Ez a láng oly ismerős,
Valaha már láttam valahol:
Egy szempárban,
Hol e tűz örökkön honol.
S most is előttem lobog
Nem, tudom, nem szabad,
Most mégis itt látom arcodat...

De a gyertyafény árnyakat rajzol a falakra,
A szekrény mögé, az asztal alá,
S még valamit...
Egy ember alak remeg mögöttem...
Csupán egyetlen, magányos alakot
Mindössze ennyit fest a tapétára,
Minden más csak képzelet...
Hogy mellém ülsz,
Hogy magadhoz húzol...
Most legfeljebb tűnő álomkép lehet.
Lelkemben csendben tábort ver a magány...
Látod..? én így is szeretlek!
Pedig most az apró tűz csalóka fényében
Újra csak magam elé képzelhettelek.

/Plagizáltam, ne keresse senki, igen, részben hasonlít egy korábbi itt szereplő vershez.../

2008.01.24.