és akkor... ma megtörtént velem, ami már régóta nem, és ezt egy kedves ismerősömnek köszönhetem - no meg annak is, hogy újra itt vagyok, köztetek
Még nincs címe, de hamarosan kitalálok neki valamit. Dolgozhattam volna még rajta, de már nagyon kikívánkozott belőlem. Íme:
Éj közepén, felriadsz.
Nem őrzi senki álmodat
És hangtalanul kiáltasz a sötétségbe,
Bámulsz mereven a messzeségbe.
Vágyod egy test melegét,
Biztonságát, szeretetét.
Nem tudod, miért vagy még egyedül.
Szívedben a fájdalom tovább mélyül.
Fáj az álom s fáj a magány,
Fáj az élet s fáj a halál.
Hirtelen nyúl ki a kezed jobbra,
De ujjbegyed csak a lepedőt fogja.
Forgolódsz az üres ágyon,
Nem jön a szemedre álom.
Egyre csak azt kérdezed magadtól,
Várhatsz-e szebbet a holnaptól?
Az ég alja már vöröslik,
S halk csicsergés köszönti
A halovány remény apró morzsáját.
A nap fényesen tündöklő, első sugarát.