Magány
Mikor az élet fáj,
Magányodban magad maradván
Csak ordítanál, sírnál.
Azt hitted álmaidnak élhetsz még,
De szertefoszlott az utolsó remény,
Rájöttél, az egész semmit sem ér.
Léted elviselhetetlen,
Tudom hihetetlen,
De ugyanez folyik bennem.
S minden fájó pillanatban,
Ahogy fogad összecsattan,
Ott van lelkem, a halhatatlan.
Én is érzem,
Nem csak nézem,
Egyszer vége, remélem.
Vedd észre: ott vagyok,
Hagyd el mit a föld adott,
Legyen a börtön halott!
__________________
Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szerettünk azt nem feledjük el.
|