[Békés]

Ma reggeli kedvencem:


Hófödte hegycsúcsokra nézünk,
Amit látunk, mégsem más, csak puszta képzelgésünk:
Mit sziklának és kőnek hiszünk,
Az tulajdon, halandó gyengeségünk.

Hatalmat kívánunk, s gazdagságot,
Megpróbáljuk saját képünkre formálni a világot.
Harcunk azonban már rég elveszett:
A hegyeket nem érdekli ki mit tett...

Létünk csupán porszem a sors útjain,
Mégis hisszük: uralkodunk a világ dolgain.
A sötétségben fényt gyújtunk,
Pedig még nappal is túl nehéz látnunk:

Útjaink elvesznek az éjben,
Az idő elrohan mellettünk,
Életünk véget ér,
S magunk is a ködbe veszünk...

(nem saját vers.)