Kivételesen nem én meséltem, de így legalább kicsit játszhattam
Adott egy törpe harcos, egy erioni fenegyerek ( ez az én karim) egy világszép arel pap (19 karizma) egy kincsvadász (sírrablóból továbbtanult) és egy magát buta harcosnak álcázó renegát tűzvari.
Szal szép kis csapat. A tél egy kis faluba zárt minket, ahol egy farkasember forma lény ijesztgette a népet, meg időnként el is kapott egyet-egyet
. Így már csak unalomból is neki álltunk levadászni
. Mivel a karik egymást sem ismerték előtte, így egymást is kóstolgattuk keményen
. A helyi Darton pap is elég furcsa volt, de az Arel pap nem foglalkozott vele, inkább a nőket kergette, így mi sem. (pedig jobb lett volna
) Végül levadásztuk a szörnyet, de kiderült, hogy nem frankó vérfarkas volt, hanem valami mágikus főzettől lett ilyen. Mire visszatértünk a vadászatból a falusiak mind eltűntek
. Volt nagy para, meg minden, mert a lovaink is oda lettek. Nyomok követése után big gonosz szertartás, amit szerintünk sikerült megzavarni. (a további nyomok a helyi darton pap irányába mutattak, ő lehetett a főgonosz, de eltünt)
Mivel télen járhatatlanok voltak az utak, így maradtunk a szellem faluban tavaszig (a falusiak mind oda lettek a szertartásnál).
Ezek után délnek vettük az irányt, egy legendás szörny levadászására. ( a törpe képzett szörnyvadász, az erioni is annak hazudta magát, az arel papnak hivatali kötelesség, a kincsvadász a közeli romokra éhezik, a buta harcos meg engem követ (igazából üldözik, szal a romoknál fogják utoljára keresni, gondolja ő))
Egy hatalmas rengetegen kellett átvágni, amibe lidércek tanyáztak szép számmal. Mire átvágtunk, mindenkinél elszállt a biztosíték. (volt para meg minden, sétáló holtak, furcsa nyomok, zajok, hangok, képek, ésatöbbi)
A rengetegben összeszedtünk még egy remetét, valami bölcs formát, aki a lidérceket tanulmányozta. (fene a gusztusát) Ő helyezte kilátásba a szörny utáni zsíros megbízást.
A szörny, hatalmas teknős forma, egy rom és a körülötte elterülő mocsárban tengette utolsó napjait. Átkeltünkbe egy öreg gyíkemberbe futottunk, aki némi csere-bere után idegenvezetőnké avanzsált elő. A romhoz érve menetből letámadtuk a „gonosz” szörnyet mivel zajunkra előmászott bűzös tócsájából. Gigászi küzdelem volt, igazi hősi erőpróba, de végül döntetlennel zárult. Súlyos sebeket kapott és osztott, így egy közeli kőépületbe húzódtunk vissza. Némi erőgyűjtés után ismét harcra hívtuk a dögöt, de nem akart előjönni a tócsájából. Így maradt az állandó őrség, az unalmas várakozás. Az érdeklődés hamar a romokra terelődött, amiből később komoly bajok adódtak. A kincsvadász addig addig ügyeskedett, amíg csak feltúrt valami ősit, valami gonoszt. Kis hijján az életével fizetett (később kiderült hogy meg is fizettet)
Végül is nem igen tudtunk mit csinálni a megannyi lidérces látomással, felmarkoltuk a kincseket és távozásra készültünk. Kifele menet még a dög is előkerült, sérült lovaink finom illata csalhatta elő. Nem számolt a rémálmoktól gyötört zaklatott elméjű kalandozókkal, akik menetből szeletelték fel és töltöttek belőle hurkát
. A győzelem után 1-2 órával már úton is voltunk, minél messzebb az átkozott helytől. (persze ki tudta még akkor, hogy az átok már velünk van…egészen pontosan egyesekben)
Visszatérve a bölcshöz felvérteztük magunkat a szükséges tudással, a hol, mit, mikorra kérdéseket is tisztázva, nekilódultunk. A kincsek nagy részétől Tarinba váltunk meg, jófajta törpe láncinggel és fegyverekkel bővült az arzenál. A tél tarin hegyei közé zárt, itt ismét kényszer pihenőt nyertünk. Az utolsó helyőrség romjainál magányos törpe fogadott minket, akiről hamarosan kiderült, hogy nem az akinek látszik. (mocskos alakváltó
) Némi ügyeskedéssel annyira megijesztettük, hogy felfedve nem törpeségét menekülni kezdett, de hát nem olyan könnyű meglógni egy szívós és szörnyeken edzett kalandozó csapat elől
. (agyonütve
)
Folytatva utunkat megannyi veszélyen át, végül csak elértük a romot. (Egy hatalmas kiszáradt tó fenekén elterülő romvároskáról van szó.) Mivel estébe hajlott már az idő, tábort vertünk (én többször is sikeresen földre vittem a sátort egy jobb horoggal
) és őrködni kezdtünk. Ép csak elbujt a napocska, amikor a romok árnyékából sötét páncélos figura mászott elő. Majd némi nézelődés után lebegésre adta fejét és felénk közelített. Arel papunk támadásnak ítélte a helyzetet és a csinos nyílvesszőt helyezett a sötét alak mellébe
. Erre ő szelet kavart eltérítve a további nyílzáport. Papunk pedig szent tűzet kiáltott az alakra. (mivel hiányzott pár manna, így némi vadmágiába csapott a vége) Bár szent tűz nem jött, de az alak lezuhant, így megcsapkodtuk a derék (kissé zavart, biztos csak kimerült) atya vállát és a biztonság képen belelőttünk párat a mélybe fekvő alakba. (rend a lelke mindenek
)
Őrködtünk hát tovább. Az éj leple alatt a sötét alak cimborája (talán testvére me naon hasonló volt
) meglátogatott minket a táborba, persze nem szólt előre, így sem a levesből nem kapott, sem a jófajta dzsad pipából. Kis hijján felnyársalt
, mert ép én őrködtem, de a többiek rendesen helyben hagyták a nyavalyást
. (kalandozók vs romvédők 2 : 0 )
Másnap leereszkedve a romba, megannyi csapda után elértük célunkat, meg lett a bölcsnek kellő pókforma szobor, no meg igen baljós és zavarba ejtő leletek. Úgy tűnik alakváltó van a csapatba…de vajon ki???
Mindenki másra gyanakszik, a legszebb az egészbe, hogy még az alakváltó sem tudja magáról, hogy ő az, így ő is másra gyanakszik
))
Az esete közeleg, egyre fáradtabbak vagyunk…de ki meri elsőként álomra hajtani fejét…???